A magaslatok még magasabbak – jön, jön, jön: Honeybeast lemezbemutató

2017/03/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Március 18-án az Akváriumban hallhatjuk először a Honeybeast legújabb albumát élőben.

A magaslatok még magasabbak – jön, jön, jön: Honeybeast lemezbemutató

A Honeybest új albumával - a több rádiós sláger kitermelt, aranylemezes - „Bódottá” vonalát folytatja. A „Súlytalan” tökéletesen beleilleszkedik abba a hangzásvilágba, amely Tarján Zsófi érkezése óta alakult ki. A közel negyven perces lemezre tíz dal került fel, töltelék nincs köztük.

„Mindegyik nagyon a szívünkből jött. Körülbelül ötven dal ötletből válogattunk, így tényleg egy nagyon átgondolt kivonat jött létre.” – foglalja össze Bencsik-Kovács Zoltán szerző, gitáros, aki saját bevallása szerint folyamatosan ír dalokat; a kocsiban, ha éppen nem beszélgetnek, az iskolai szünetekben, ahol tanít, otthon, és a stúdióban, a felvételek közben is…

Valamennyire tovább tolódik a hangsúly a kevéssé elektronikus irányba. A dobalapok és a kíséret nagy része élőben lett rögzítve olyan híres művészek közreműködésével, mint például Bújtor Balázs, hegedűművész.„Az egész hangszerelés Zsófi hangjára lett kihegyezve. Nagyon sokat érett énekesként az elmúlt években. Volt, hogy egy improvizációját hagytuk benne egy dalban, annyira jól sikerült, de olyan is előfordult, hogy feléneklése közben szállt meg az ihlet, hogyan véglegesítsek egy nótát.” – meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

A téma maradt. Magánéleti zűrök-zavarok egy-két társadalomkritikus eszmefuttatással megfűszerezve. Az érzelmi skála viszont szélesebb, mint valaha; a drámai mélységek mellett a magaslatok ezúttal még magasabbak. Mindezek igazságáról meggyőződhetünk itt:

HONEYBEAST „Súlytalan” lemezbemutató koncert

2017. március 18.

Akvárium Klub – Nagyhall

(1053 Budapest, Erzsébet tér 12.)


Képtár

  • A magaslatok még magasabbak – jön, jön, jön: Honeybeast lemezbemutató kép 55509
 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek