A Magyar Dal Napja 25 helyszínen

2013/08/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A tavalyinál is többen csatlakoztak idén a Magyar Dal Napja országos programjaihoz. 2013-ban tíz vidéki és egy határon túli településen tartják meg a magyar vokális zene ünnepét, a fővárosban pedig tizennégy helyszínen szólnak majd a magyar dalok szeptember 8-án.

A Magyar Dal Napja 25 helyszínen

A hazai zenekarok egyre inkább fontosnak tartják, hogy színpadra álljanak a magyar vokális zene ünnepén, és egyre több vidéki város, fővárosi szórakozóhely érdeklődik, milyen feltételekkel szervezheti meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényét szeptember második vasárnapján.

Hihetetlen, de igaz: a szűkös anyagi körülmények ellenére is életben maradt, sőt még mélyebbre érnek a gyökerei a magyar dal ünnepének. Köszönhető ez a szervezőknek, önkénteseknek, akik szeretetből és elhivatottságból éltetik ezt az ünnepnapot, miközben tiszteletben tartják a rendezvény politikamentességét - mondta el Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítóját.

Erre a napra minden évben megválasztják a Magyar Dal Fővárosát. Idén Békéscsaba nyerte el a megtisztelő címet. A város Gyulával közösen ünnepel. Békéscsaba háromnapos programfolyammal készül: lesz operettgála és bluesfesztivál. A rendezvényt a hagyományokhoz híven Presser Gábor nyitja meg, a zárókoncertet pedig Hevesi Tamás adja. A testvér-fővárosban, Gyulán az Erkel emlékház lesz a programok központja, ahonnan zenélő kisvonatok indulnak majd a város emblematikus helyszíneire.

A Magyar Dal Napja beharangozó eseménye, a nagyon kedvelt Dallamos Villamos idén is közlekedik majd. A nosztalgiaszerelvény szeptember 1-jén a Széll Kálmán tér és Újbuda-Központ között jár, két kocsijában összesen 14 zenekar, tehetséges fiatal zenészek szórakoztatják az utazóközönséget.

Valamennyi vidéki helyszín izgalmas programokat tartogat. Hévízen például Rúzsa Magdi lép fel, Szombathelyen pedig a Vad Fruttik. Zalaegerszegen megtartják a Magyar Bordal Napját, a nagyszínpadon Odett, ByeAlex, a Hősök és a Kiscsillag zenél. Egerben ismét a Dobó tér a fő programok helyszíne. Hat előadó lép majd színpadra, köztük Szalóki Ági, az Ocho Macho és a KFT. Salgótarjánban a Szilvási Gipsy Folk Band, Tatán a Magashegyi Underground, Gryllus Vilmos, a Mystery Gang és a Ladánybene 27 a nap sztárjai.

A budapesti programok közül az egyik legérdekesebb a Budapest Jazz Clubban várható, ahol Göczey Zsuzsa megvalósítja Takáts Eszter régi álmát: csak női előadókra épülő műsort szervez. Ott lesz Takáts Eszter, Nyeső Mari, Herczku Ágnes, Szűcs Gabi, Rutkai Bori és a Specko Jedno, valamint a Hanem zenekar. A Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darab 40. évfordulóját ünnepli ezen a napon.

A klasszikus zene fellegvára ezúttal a Duna Palota lesz, ahol a Czinege banda kis népzenei felvezetése után megismerhetjük Gulyás Dénes új könyvét, majd a gálakoncerten ismert előadóknak tapsolhat a közönség. Fellép Gulyás Dénes, Szakács Ildikó, Kováts Kolos, Vörös Szilvia és Csóka Anita.

Rock a RaM-ban címmel rendezi meg idei programját a Radnóti Miklós Művelődési Központ. A kertben felállított színpadnál ízelítőt kaphat a közönség az Angyalföldi Utcazene Fesztivál programjából, meghallgathatja a Manökken proletarz illetve Vörös István dalait, a szünetekben pedig B. Tóth László szórakoztatja a hallgatókat a Poptarisznya slágereivel. A látogatók megtekinthetik a hamarosan megnyíló MagyaRock Hírességek Csarnokát is.

A Bem Rockparton idén is rocktörténeti múltidézésre hívnak a szervezők. Fellép Török Ádám és a MINI Trio, Sztárvendég: Pribojszki Mátyás.

A Magyar Dal Napja programjairól részletes információt itt olvashattok.


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek