Az Őrölt Nők Ketrece

A meteorológiai intézet jelentése: Összefúj a szél - Bohemian Betyars-klip és EP premier

2015/04/01  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A tavaly szeptemberi búcsúkoncert és dobosváltás után a zenekar egy időre elköszönt a közönségtől, ám most egy új kislemezzel és videoklippel is meglepi rajongóit. Egy laza, beszélgetős bemutatón kaptunk képi, majd élő ízelítőt az új dalokból.

A meteorológiai intézet jelentése: Összefúj a szél - Bohemian Betyars-klip és EP premier

Az EP munkálatai már novemberben elkezdődtek, így a fiúk mindent alaposan kidolgoztak mielőtt előrukkoltak a három dallal. Közben egy gyors váltás is történt dobosfronton. A megüresedett székre pályázatot írtak ki, és a jelentkezők közül végül a még romlatlan 19 éves Dankó Dániel lett a befutó. Dani elmondása szerint korábban nem volt nagy rajongója a formációnak, és igazából egy unatkozós hétvégének, no meg a fészbúknak köszönheti, hogy rátalált a csapatra. Jó szokás szerint a betyárok néhány hónap elteltével döntöttek a véglegesítés mellett, és bár a most megjelenő EP dalaiban még nem ő tevékenykedik, a koncerteken már teljes erőbedobással püföli a dobokat.

A munka sokáig tartott, de úgy tűnik megérte csiszolgatni a dalokat, mert a végeredmény egyértelműen igazolja a fiúk perfekcionizmusát. Mindegyik ízig-vérig Bohemian Betyars nóta, mégis egyenként sajátos: a gyors tempójú Utcabetyár (ami egyébként Levi kedvence) a balkáni fúvósok magyar helytartói a Guča Partyzans Brass Band közreműködésével készült, míg az angol nyelvű Sinful Needs egy kísérletezőbb, kicsit merészebbre sikerült „skizopunk” szám.

A videoklip az Összefúj a szélhez készült, ami a fiúk szerint letisztultabb, könnyebben befogadható, mint az előző kettő. A klipben az énekest, Levit láthatjuk, amint Budapest utcáin sétál, körülötte pedig a világ visszafelé halad. A dal érdekessége, hogy még akkor született meg Levi fejében, amikor nagyon úgy tűnt, elhagyja az országot a kalandvágy kedvéért, hátrahagyva eddigi életét, és szeretteit egyaránt. Szerencsénkre ez végül nem történt meg, viszont a dalhoz, forgatott klip története hűen tükrözi az elképzelt valóságot. Ennek kivitelezése nem volt egyszerű, hiszen a forgatáson Levi végig hátrafelé haladt, sőt a szöveget visszafelé is meg kellett tanulnia. Az alapötlet már régóta megvolt, de a pontos forgatókönyvet az utolsó pillanatig tökéletesítettek a Sunny Studio tagjaival. A zenekar rajongótábora ismét kitett magáért, hiszen az ország minden részéről érkeztek, hogy szerepelhessenek a videóban, sőt a március 30-i szűk körű premieren is megtöltötték a Kis Á klubot.

A fiúk most sem állnak meg, újabb klipek és kislemezek vannak tervben, illetve talán jövőre összeáll egy komplett album is. Élőben legközelebb május 28-án láthatjuk őket a Kobuci Kertben a születésnapi koncerten, de nyáron is számos fesztiválon találkozhatunk majd velük. Nagyon ajánljuk, hogy nézzétek meg a fiúkat élőben, mert egyrészt hihetetlenül lazák, végtelenül közvetlenek, és nem utolsó sorban zseniális zenészek! :)


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek