A négy vega punk Budapestre érkezik: a Rise Against a Parkban ad koncertet!

2018/01/25  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

2017-es Wolves lemezének európai turnéja során Budapestre látogat az egyik legnépszerűbb amerikai hardcore punkrock együttes, a Rise Against!

A négy vega punk Budapestre érkezik: a Rise Against a Parkban ad koncertet!

A chicagoi zenekar 1999-ben alakult, jelenlegi felállásában Tim McIlrath énekes-gitáros, Zach Blair gitáros, Joe Principe basszusgitáros és Brandon Barnes dobos játszik együtt. Megalakulásuk utáni első két lemezük még nem hozta meg az áttörést, a harmadik, a Siren Song of the Counter Culture címet viselő 2004-es lemezzel azonban igazán nagy népszerűséget szereztek, amit az ezt követő albumok egyre csak növeltek (The Sufferer & the Witness 2006, Appeal to Reason 2008, Endgame 2011, The Black Market 2014, Wolves 2017).

A tavaly nyáron megjelent lemez az eddigiek sikerét is felülmúlta, hiszen a Billboard 200-as listájának 9. helyén debütált, majd megszerezte a US Top Alternative Albums, a US Top Rock Albums, és a US Top Hard Rock Albums első helyét is.

Az együttes híres arról, hogy kiáll a jó ügyért, az állatok jogaiért és védi a környezetet. A 4 bandatagból 3 (Tim, Zach, Joe) a straith edge elveit vallja (hardcore punk szubkultúra, mely tartózkodik az alkohol, dohánytermék, drog, extrém esetben a koffein fogyasztásától), valamint mindannyian támogatják a PETA-t, az Amnesty Internationalt – és mind vegetáriánusok.

 

A klipben vágóképeket (...) láthatunk húsfeldolgozó üzemből, erdők kiirtásáról, sport vadászatról, olvadó jéghegyekről, erdőtüzekről. Az együttes azt mondta, ez az egyik legfontosabb videó, amit valaha elkészítettek.

 

A Rise Against többször fellépett már Magyarországon, legutóbb 2015-ben a Volt fesztiválon adtak koncertet. Idén nyáron június 6-án lépnek majd fel a Budapest Park színpadán. A jegyárusítás 01.26-án indul.


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek