Az Őrölt Nők Ketrece

A négyemeletes kocsonyatorta mellett koncertek is lesznek Miskolcon

2016/01/22  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Ebben az évben egy héttel még korábban, január utolsó hétvégéjén indul a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang. Január 28-31. között négy napon át várja a látogatókat a Farsang idén is új helyszínekkel, gasztronómiai élvezetekkel és olyan fellépőkkel, mint a Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, az Ismerős arcok, a Paddy and the Rats vagy a Magashegyi Underground.

A négyemeletes kocsonyatorta mellett koncertek is lesznek Miskolcon

A rendezvényen tavaly Miskolc belvárosában mintegy 200 ezer ember mulatott négy napon át. Már az első napon országos rekordot döntöttek meg a szervezők: a két évvel ezelőtti 700 adagos óriáskocsonya után elkészült az ország eddigi legnagyobb, 1200 adagos, 3D-s kocsonyája. Ebben az évben Magyarország legnagyobb sertéskocsonyából készült négyemeletes kocsonyatortája készül majd el. Ez is ékes bizonyítéka, hogy különlegességekben, rekordokban idén sem lesz hiány, és a programok, valamint a fellépő zenekarok névsora pedig minden bizonnyal még több látogatót vonzanak majd.

A gasztronómiai, népművészeti és kézműves kínálaton túlmenően a fellépő művészek összetétele és kínálata minden könnyűzenei stílust lefed majd annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a számára legvonzóbb, legérdekesebb programokat.

Ezek továbbra is Miskolc belvárosban lesznek három színpadon, számos újdonsággal. Már az első nap is óriási forgatag lesz, hiszen az eddigi két évhez hasonlóan a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang az egész belvároson végigmenő felvonulással indul mazsorettekkel, „békalányokkal”. Aznap olyan zenekarok lépnek fel, mint a Thunder Jack, a Pataky Művek, az Ismerős arcok, a Takács Tamás Blues Band és a Belga. A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang mindig különös figyelmet szentelt a helyi formációknak, így a négynapos forgatagban olyan eredetileg miskolci csapatok is színpadra állnak, mint a Miskolci Illés Emlékzenekar, a Bíborszél, a Miskolc Dixiland Band és a Paddy and the Rats.  Pénteken többek között találkozhatunk a Magashegyi Undergrounddal, Nagy Feró és a Beatrice-vel, Aradszky Lászlóval, a Cloud 9+-al és a Sky Fanatic-kal. A szombati nap kiemelkedő fellépői a már említett Paddy and the Rats-en kívül a Hooligans, Vörös István és a Prognózis, az In his Steps, valamint Deniz lesznek. Vasárnap sem unatkozhatnak mindazok, akik még mindig bírják majd a mulatást, hiszen a korábban felsorolt miskolci csapatokon kívül Tamás Gábor és a Reflex rajongói találkozhatnak kedvenceikkel.

Ezen kívül a rendezvény ideje alatt lesznek filmvetítések, gyerekprogramok és természetesen olyan gasztronómiai programok mint például az Ízkocsonya verseny.
A Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang minden szabadtéri programja ingyenes! A teljes részletes program a január utolsó hetében megjelenő programfüzetből és az esemény internetes honlapján lesz megismerhető.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek