A NYERS igazság: újra összeáll a zenekar

2015/02/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A csaknem huszonöt éve alakult, leginkább a kilencvenes-kétezres években népszerű Nyers pont tíz éve köszönt el közönségétől: 2005-ben gondolták úgy, hogy itt az ideje befejezni a közös zenélést. Utoljára 2009-ben és 2010-ben álltak össze egy-egy koncert erejéig, de idén még nagyobb terveik vannak. 2015. április 16-án áll újra össze a csapat, először az Akvárium Klubban.

A NYERS igazság: újra összeáll a zenekar

A zenekar feloszlásának tízedik évében azonban újra a színpadon üdvözölhetjük őket: ez év áprilisában az Óriással és a Muriellel készülnek közös koncertet adni az Erzsébet téri Akváriumban. Nemcsak a fellépés erejéig működnek újra együtt: a 2015. április 16-i buliig jó néhány meglepetés várható a zenekartól, többek között feldolgozások formájában – de ez még titok! Akik az elmúlt tíz évben búslakodtak a Nyers inaktivitása miatt, most örülhetnek, mert eljött az ő idejük!


A történet a nyolcvanas évek elejéig nyúlik vissza, amikor is Czutor Zoltán gyerekként megismerkedett Volent Zsolt dobossal. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Miklós Tibor és Metál Sándor: így jött létre a Nyers őse, a Ropi. 1989-ben vették fel a Nyers nevet. Ekkor még az együttes tagja volt Hevér Gábor is, a Vígszínház, korábban a Nemzeti Színház művésze, Leonardo DiCaprio örökös magyar hangja. Ő 1991-ig énekelt a Nyersben. 1993-ban adták ki Dundi Pocak című demókazettájukat, amelyet rögtön egy komoly lemezajánlat követett. Elmúltak a buta zenék címmel megjelenő debütáló albumuk a MAHASZ Aranyzsiráf díját kapta, mint az 1995-ös év felfedezettje.

 

A zenekarhoz ekkoriban csatlakozott Kovács Ferenc gitáros, akit aztán 1996-ban Mátraházi Andor váltott, még ebben az évben megjelent második nagylemezük, Béna címmel. A Béna harmadik lett az „Év albuma” szavazáson, az angol nyelvű számaikért Észak-Amerikában is rajongtak. 1997-ben Czutor az Egyesült Államokban próbált szerencsét, erre az időre a zenekar felfüggesztette tevékenységét, majd visszatérése után angol nyelvű demót készítettek. 1998-ban egy kislemezt adtak ki (Világslágerek), amelyet egy újabb tagcsere követett. 1999-ben adták ki harmadik albumukat, Mi rendes emberek címmel, amely elhozta számukra az országos népszerűséget. A lemez megjelenése után klub- és fesztiválkoncertek tömkelegét adták, a kritikusok pedig egyöntetűen jó véleménnyel voltak az új anyagról. Újabb tagcsere után (Mátraházi Andor tért vissza a zenekarba), 2000-ben jelent meg negyedik albumuk, a Szeretet, béke van. Ezen a lemezen szerepelt Pizzás című daluk, mely az azonos című film betétdala lett: a zenekar ekkor volt karrierje csúcsán.


2003-ra egy újabb koronggal rukkoltak elő (Afrobetyár), amelyet egy akusztikus lemez előzött meg és egy remix-album követett. 2005-re új dalok készültek el, azonban olyan feloldhatatlan ellentétek alakultak ki a zenekar tagjai között, hogy úgy döntöttek, különválnak útjaik. Rajongóiknak egy búcsúturnéval és egy koncertlemezzel köszönték meg az együtt töltött éveket – mindez 10 éve történt. Azóta két alkalommal álltak újra színpadra, a 2009-es Pannónia Fesztiválon és 2010-ben, a Tündérgyár színpadán.


Akik nem bírnák ki áprilisig, azok se csüggedjenek: 2015. február 25-én a Robotban egy kötetlen hangulatú közönségtalálkozót tart a csapat, sok zenével, beszélgetéssel, miegymással...


Nyers, Óriás, Muriel

2015. április 16., csütörtök

Akvárium Klub, 1051 Budapest, Erzsébet tér

Jegyárak: 2300 Ft és 2800 Ft


 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek