A rock'n roll kortalan: újra koncerteznek a "hatvanasok"

2013/11/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

The Sixties néven 2006 óta minden évben összeállnak egy közös dal erejéig az adott esztendőben épp 60 éves zenészek, énekesek közül néhányan, így idén Fischer László (Korál), Kiss Zoltán Zéro (Karthago), Szalay András (Panta Rhei) és Szikora Róbert (R-GO) énekel közösen a 63. Nemzetközi MegaBörze keretében vasárnap délelőtt a Petőfi Csarnokban.

A rock'n roll kortalan: újra koncerteznek a

Hét évvel ezelőtt Bródy János, Berki Tamás, Csabai Mátyás, Nagy Feró, Tolcsvay Béla, Szidor László és Varannai István adta elő Szabó Leslie Így kerek a világ - Az elmúlt 60 év című szerzeményét, majd két éven keresztül ugyanezt a nótát rögzítette stúdióban a The Sixties éppen aktuális dalárdája. A későbbi években más dalokat dolgoztak fel az adott év hatvanasai, idén azonban újra Szabó Leslie számát éneklik el a 2013-ban 60. életévüket betöltő zenészek.

2009-ben Jenei Szilveszter - Kolbe Gábor The Sexy Sixties című nótáját, 2010-ben Várkonyi Mátyás 60 vagy 50! című szerzeményét adták elő az akkor éppen hatvanéves zenészek. 2011-ben Pataky Attila és Alapi István Szeretünk téged című dala hangzott el, tavaly pedig az Egy újabb 60 év - A dal bennünk él szlogent zenésítette meg a hatvanasok dalárdája.

A Nemzetközi MegaBörzét (korábban Nemzetközi Lemez- és CD Börze) 1996 óta rendezik meg Budapesten, évente többször is. A cseretalálkozókra a világ szinte minden tájáról érkeznek eladók, látogatók. A résztvevők több mint 100 asztalon kínálják eladásra, cserére a bakelitlemezeket, CD-ket, telefonkártyákat, bélyegeket, fotókat, újságkivágásokat. Minden alkalommal egy-egy népszerű hazai együttes, illetve énekes dedikál, a Magyar Posta pedig kihelyezett postaszolgálatot üzemeltet, és a rendezvényhez kapcsolódó témájú alkalmi bélyegzőt használ.


Képtár

  • A rock'n roll kortalan: újra koncerteznek a
  • A rock'n roll kortalan: újra koncerteznek a
 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek