A szájbergyerek helyett most a Kistehén kér bocsánatot

2018/11/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy ország énekelte teli torokból a felszólítást, hogy "Szájbergyerek, kérjél bocsánatot", meglebegtetve a kacsa meg nem mutatásával járó büntetést. Most az együttes Bocsánat című albumának lemezbemutató koncertje lesz december 21-én az A38-on. Talán mindannyiunk nevében szól a bocsánatkérés...

A Kistehén az utolsók egyike volt, akik játszottak a Sziget Világzenei Nagyszínpadán  (Fotó: Kistehén/FB)

Igazság szerint ez a legújabb EP-anyaguk már áprilisban megjelent. A zenekar közösségi gyűjtést indított, hogy komplett albumot készíthessenek belőle. 

Mutatunk is róla egy dalt – ki gondolta volna tavasszal, hogy ősszel még aktuálisabb lesz:

Aki ennél korábban szeretne találkozni a frontemberrel, annak Dömörkapuig kell mennie – ott viszont különleges estében lehet része. A Rengeteg büfé is téli álmot alszik, ezért december 2-án egy rövid időre elbúcsúznak a lelkes kirándulóktól, biciklistáktól és természetbarátoktól. Záró eseményként Kollár Klemencz László nemrégiben megjelent novellás kötetéről beszélget a Magvető Kiadótól Szegő János, a könyv szerkesztője és a szerző. A műanyag kerti székek élete című kötet bemutatója után természetesen pár dal is felcsendül majd. Mindezek után vadpörkölttel, nagy tűzrakással és forralt borral búcsúztatják a  Rengeteget.

Kistehén, Kollár Klemencz László, Bocsánat, Rengeteg büfé, könyvbemutató

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek