A sztyeppék illata és legendás torokének a Fonóban

2019/10/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Huun-Huur-Tu november 17-én érkezik a Fonóba. A türk-mongol együttes a hagyományos tuvai torokének stílus legismertebb képviselője, azé a különös énektechnikáé, mely során egy énekes egyszerre két-három hangot is megszólaltat.

A sztyeppék illata és legendás torokének a Fonóban

Az együttes 1992-ben alakult Oroszország autonóm köztársaságában, Tuvában. Nevüket azonban csak később, egy amerikai turné után vették fel. Tuva Szibéria déli részén a mongol határon fekszik. Az itt élő, türk-mongol nyelvet beszélő tuvinok dalaiban, akárcsak életükben központi szerepet játszik a természet, a környezet, az állatok.

A Huun-Huur-Tu alapító tagjai Kaigal-ool Khovalyg, Sayan Bapa, Alexander Bapa és Albert Kuvezin a szovjet időkben  – más zenészekhez hasonlóan – különböző állami együttesekben dolgoztak, ami évtizedekig a megélhetést jelentette a fiatal muzsikusoknak, de ahogy a zenét mint üzletet egyre inkább privatizálták, sok zenész úgy döntött, hogy elhagyja ezeket a "kényszerformációkat", és saját zenekart alapítanak.

A '80-as évek végén az amerikai zeneetológus, Ted Levin Tuvában folytatott kutatómunkát, elsősorban a torokéneket, vagyis a "xöömei"-t vizsgálta. Ekkor ismerkedett meg a Huun-Huur-Tu tagjaival, akiket később meghívott az Egyesült Államokba. A zenészeket kezdetben zavarta, hogy hallgatóságukat nem a zene, hanem a világ számára addig szinte teljesen ismeretlen különös énektechnikájuk érdekli. Hamarosan azonban olyan népszerűek lettek, hogy Frank Zappa-val, majd a Kronos Quartettel, Ry Cooderrel, a Chieftains-szel és L. Shankarral is dolgoztak együtt.

A legtöbb tradicionális tuvai zenét egy szólóénekes vagy zenész adja elő, a Huun-Huur-Tu azonban ezeket a régi dalokat és dallamokat saját készítésű, hagyományos hangszerek kíséretében, eklektikus hangszereléssel adja elő.

Huun-Huur-Tu, torokének, Fonó, világzene

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek