A tettes mindig visszatér – Jon Kennedy ismét a fedélzeten!

2013/05/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Jon Kennedy egy éve járt az A38 Hajón, ami olyannyira jól sikerült, hogy budapesti tartózkodása végül négy napig tartó őrületbe torkollott. Azóta szinte folyamatosan turnézik, Japán, India, Egyiptom, Dubai után május 18-án az A38 tetőteraszán találkozhatunk vele ismét.

A tettes mindig visszatér – Jon Kennedy ismét a fedélzeten!

Jon Kennedy az elmúlt 12 évben Anglia egyik legfoglalkoztatottabb lemezlovasává nőtte ki magát, folyamatosan turnézik világszerte, a hazai klubokat is előszeretettel látogatja. Legutóbb dobosként indult a zenei pályán, és ez jól hallatszik már a 2001-ben megjelent első szólóalbumán is. Az azóta védjegyszerűvé vált hangzásra, és a virtuóz szemplerhasználatra a rendkívül jó nevű Tru Thoughts kiadó harapott rá elsőként. 2003-ban és 2005-ben két újabb albumot jelentetett meg a Rae & Christian cégénél, azaz a Grand Central kiadónál. Mindhárom lemezt egyaránt szerette a közönség és a sajtó, Jon pedig azóta is az egyik legaktívabb az angol dj-k sorában. Az elmúlt években szűntelenül turnézik szerte európában, de a kontinensen túl Kínában, Malajziában, és Japánban is rendszeresen megfordul szettjével.

A produceri munkálatokkal sem állt le, a negyedik nagylemezét beharangozó „7”-es korong 2010 februárjában jött ki az amerikai Organik kiadásában, néhány héttel később követte „14” című album megjelenése is. Ötödik nagyleme idén februárban jelent meg . Aktuális fellépésén erről is hallhatunk majd néhány új dalt Mr. Kennedy táncos és eklektikus jazz-funk-hip-hop-downtempo szettjében.

Az este folymán Jon mellett a budapesti Holy Rollerz crew három tagja, azaz Bem, ER és Mr.Herb, valamint a Mana Mana kiadó oszlopos tagja, Dj Suefo pörgetik a talpalávalókat szertelen freestyle, vagy szigorúan koncept szettjeikkel pacázva szép színeseket Budapest underground zenei életének piktúrájára. Nu jazz, downtempo, lounge, funk, easy, latin, beat, swing, jazz, breakz, afro, hip hop, broken beat, dub, electronica vonalakon épülnek fel dj-szettjeik, melyekben nem spórolnak az igazi ritkaságokkal sem.


Képtár

  • A tettes mindig visszatér – Jon Kennedy ismét a fedélzeten! kép 12650
  • A tettes mindig visszatér – Jon Kennedy ismét a fedélzeten! kép 12651
  • A tettes mindig visszatér – Jon Kennedy ismét a fedélzeten! kép 12653
 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek