A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak

2021/11/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.

A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak – magyar csattanóval!

David Brattonról azt kell tudni, hogy a Virginia Union Gospel kórus vezetője. Pályafutása elején az „Oh Happy Day” – vagyis a legesleghíresebb gospel-dal – zeneszerzőjével, Edwin Hawkinssal dolgozott éveken át, de többször adott koncertet olyan legendákkal együtt, mint például Anastasia, Dee Dee Bridgewater vagy Roberta Flack.

Történt egy vasárnap, hogy David meghallgatott egy prédikációt, amely az imákról, istenről és a kettő közötti dicsőítő kapcsolatról szólt, majd hazament, leült, és megírta az  „Every Praise” című dalt. A dal három évig a fiókban lapult, mert a szerző azt gondolta, túl egyszerű, csak pár sor az egész, nem méltó a figyelemre. Aztán három év múlva előbukkant a kézirat, és ha már ott volt, hozzáírt még pár sort...

A dalt először a New York-i Greater Allen székesegyház kórusa adta elő, de soha nem vették fel. A következő "felhasználó", az Edwin Hawkins Music + Arts Seminar volt, ők már felvették a dalt, de sosem adták ki. Bratton egy barátja révén csöppent bele az Azusa Mass Choir próbájára, s ha már ott volt, megkérték, hogy tanítsa meg a kórusnak az "Every Praise"-t. Miközben tanított, azt vette észre, hogy az emberek a telefonjaikat nyomkodják, mint később kiderült, Hezekiah Walker püspöknek üzengettek, aki akkorra már elment, hogy jöjjön vissza, mert ezt hallania kell...

Itt ugrunk egyet a történetben: David egy este elment az Allen székesegyházba egy próbára, és az egyik ismerőse, aki a Sony-nál dolgozik, azt mondta: „Dave, van itt valami, amit szeretném, ha hallanál. Lehet, hogy ez Walker püspök eddig valaha volt legnagyobb száma...”. Ráhúzta a fejhallgatót, bekapcsolta az iPodot... és a hangszórókban felcsendült az "Every Praise" feldolgozása. Saját bevallása szerint vagy hatvanszor hallgatta meg aznap este.

A dal azóta hatvan országban és 120 nyelven jelent meg, és több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listáját.

Ahogy David Bratton meséli, az  "Every Praise" egy nagyon egyszerű dal, amelyet a legtehetségesebb, de a legkevésbé tehetséges zenész is elénekelhet.

"Hallottam úgy, hogy csak egy szál gitárral énekelték. Hallottam nagyzenekarokkal. Hallottam vasárnap reggeli istentiszteleten, hallottam esküvőn... Egyszer egy repülőtéren nehezen sikerült feljutni a gépre. Odamentem a pultnál ülő hölgyhöz, és megkérdeztem, hogy szokott-e templomba járni. Azt mondta: „Igen.” Megkérdeztem: „Nos, hallotta-e már valaha az Every Praise című dalt?” Azt felelte: „Ez kedvenc dalom! „ Én vagyok annak a dalnak az írója! – mondtam neki, erre azt felelte: Engedje meg, hogy azonnal feljuttassam a járatra!" :)

A dal sikerével kapcsolatban hozzátette:

"Padlót fogtam. Túlcsordultam. Évek óta írok dalokat, de soha egyik sem ért meg ekkora sikert, legyen Istené a dicsőség. Azóta az életem teljesen megváltozott."

 

 

 

 

gospel, every praises, Virginia Union Gospel, turné

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek