Aki meggyóntatta Bayer Friderikát – Jenei Sziveszter életműkoncert

2018/10/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Kinek mondjam el vétkeimet... – megvan? Ez volt az a dal, amellyel az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon Bayer Friderika képviselte Magyarországot. A dalszerző Jenei Szilveszter maga is fellépett akkor Dublinban, gitáron kísérte az énekesnőt. Most pedig életműkoncertre készül, ahol természetesen mások mellett Friderika is fellép majd.

Aki meggyóntatta Bayer Friderikát – Jenei Sziveszter életműkoncert

Ha statisztikát készítenénk Jenei Szilveszter életéről, annak is szép eredménye lenne, hiszen amellett, hogy a fent emlegetett dallal ő lett a legsikeresebb magyar eurovíziós dalszerző, két eMRTon-díjjal, egy Aranyzsiráf-díjas albummal, öt arany- és két platinalemezzel, több mint háromszáz dallal, százötven albummal és közel harminc olyan előadóval büszkélkedhet, akikkel valamilyen formában együttműködött.

Az október 13-án tartandó koncerten nehéz lenne eddigi pályájának mindegyik állomását feleleveníteni, de a zenész mégis kísérletet tesz erre: az esten így a magyar könnyűzene "történelme" elevenedik majd fel fel az Illés együttestől kezdve a Kormorán zenekaron át napjainkig – ahol az ünnepelt néha akusztikus "one man band" előadóként, néha zenekarral, néha pedig olyan vendégművészekkel, mint Fenyő Miklós (Jenei Szilveszter működött közre "Oké Negró" néven a Jól nézünk MIKI albumon), Friderika, Fehér Adrienn, Varga Miklós, Szabó Csilla (ex Bojtorján), Tóth Renáta (ex Kormorán), a Kormorán zenekar, a Kormorán Memory Band és Koltay Gergely (Honfoglalás) lép majd fel. A csapathoz három hegedűs – Gál Péter, Gáspár Álmos és Salamon Bea – is csatlakozik. A színpadon egy vonószenekar és egy zenésztársaiból verbuválódott folkrock zenekar is kíséri majd.

 

Jenei Szilveszter, Bayer Friderika, Fenyő Miklós, életműkoncert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek