Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben

2015/11/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Péntek este 12 zenekar – köztük a 2013-as Hegyalja Fesztivál óta először közönség elé lépő ALJAS KÚSZÓBAB – csap oltári ricsajt a Dürer Kert két teremében. A "majdnem Mikulás" alkalmából ezt–azt megkérdeztünk a zenekaroktól

Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben

ALJAS KÚSZÓBAB ( Mr. Bab)


Eltűntél, eltűntetek. Jól tudom, hogy a 2013-as Hegyalján volt az utolsó koncert, a nagyszínpadon?

Igen, fantasztikus visszatérés volt. A srácok hihetetlenek voltak, akik eljöttek, és velünk együtt buliztak. Mintha nem is maradt volna ki az a pár év.

Mért álltatok le akkor?

Hát, ez egy hosszabb történet. Én Siófokra költöztem, a többieket is másfelé vitte a sors, és azt a célt, amit annak idején a zenekar alapításával kitűztem, elértük...

Mi vett rá, hogy újra a közönség elé álljatok?

Ahogy elindult a Facebook–őrület, sorra kezdtek a rajongók Aljas Kúszóbab fanclub csoportokat csinálni, és ott beszélgettem velük. És valahogy közben arra gondoltam, hogy csinálok egy új albumot. Ebből lett az „Újra itt vagyok."

A most pénteki (november 27.) Dürer bulin a rajongók mire számíthatnak? Elhangzanak régi nagy slágerek?

Természetesen igyekeztünk összerakni a leghúzósabb babnótákat, így remélem, senki nem marad a kedvence nélkül ezen az estén.

További tervek? Lemez? Turné?

Nincs konkrét terv. Nincs kizárva, hogy készülnek új dalok, és ez van a turnéval is. Ha hívnak bennünket, és meg tudunk egyezni a szervezőkkel, örömmel megyünk. Addig is a Bab legyen veletek!


HISZTÉRIA (Toncsi Cox)

 

Mióta is létezik a Hisztéria?

Uhhh… hát, igazából 1987-ban mondtam először ki zenekarnévnek, hogy Hisztéria, csak akkor még úgy írtuk, hogy Histeria. Amikor már Hisztéria néven léteztünk, az 1989-1990. 1990-ben már meg is jelent első nagylemezünk (kazettánk) Nagy Feró segítségével és kiadásával. Azóta már a 11.-nél tartunk.

Úgy hallom, átszervezted a Hisztériát. Mi változott? Tervek?

Igen, volt egy kis kényszerpihenő, de ez nem azt jelenti, hogy nem alkottunk vagy nem mozgolódtunk. Családi, illetve más irányú elfoglaltságok miatt változtatni kellett. Az új tagok Laci István Iván-gitár, Mészáros Tibi-dob, Czegeny Attila-bass és jó magam Toncsi Cox eredeti alapító tag-ének. A zenénkben is lesznek változások, visszatérünk a sokoldalú változatos lemezre: Lesz benne ska, hardcore metál, régi punk-rock, de persze mind punk alapokon nyugvó.

Tervek pedig: Turné minél több helyszínen, talán lehet karácsonyra egy válogatás lemez, közben persze készülődünk, írjuk az új Hiszti –lemezt is. A háttérben sincs megállás, mert dolgozunk a zenekar Bandcamp oldalán, ahol rengeteg letölteni való lesz, persze ingyenesen, továbbá vadonatúj shoppal állunk fel, pólók, kitűzök, kapucnisok – és ha sikerül a kiadókkal lebeszélni, kivitelezni akkor újra kapható lesz minden lemezünk…

A lendület a régi? Régi dalok elhangzanak most pénteken a Dürerben?

Abszolút! Olyannyira, hogy új turnéra készülünk sok meglepetéssel. Re-Tour-Né címmel egy–két kivétellel csak régi dalokat játszunk majd, s a turné érdekessége még, hogy meghívunk régi tagokat is. A régi dalokat mindig is sokan kérték és szerettük is játszani bármelyik felállással, ezért is gondoltam, hogy egy turné erejéig visszanyúlunk a múltba. Mi nem felejtettük el, hogy honnan jöttünk.

Mit üzensz a rajongóitoknak?

Csakis előre, alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! És ne felejtsetek elmenni a tüntetésekre, és vigyetek kockakövet!


TIMUR LENK (Takács Zoltán Taki)

 

Taki, te vagy a Timur Lenk vezetője, frontembere. Nem nyomaszt ez néha?

Csak, ha sikoltozom álmomban.

Hogy kerültetek a Dürer est 12 fellépője közé?

Lemondtuk a zeneakadémiás fellépésünket, pedig a büfében olcsó az Unicum. Aztán csak a SHOW Rec-et kellett lefizetni. Péter (a Selyebi) nagyon rendes volt, nem kért sokat. Igaz többen álltunk a hasán.

Mesélnél a zenekarról?

Igen.

Akkor lépjünk tovább. Úgy tudom, egyetemista korodban kezdtél a zenével foglakozni.

Nem, az korábban volt. Egyetemista koromban kezdtem el a zenével foglalkozni.

Mikor vásároltad az első hangszered?

1979-ben, de nem ment rá a lábamra.

A Timur Lenk tulajdonképpen mikor és hol alakult?

Záróra előtt. Akkor már a pultnál, mert összerakták a székeket.

Akkortájt a Beatrice előzenekaraként rendszeresen felléptetek, úgy hallottam.

Persze, de jó lett volna! De sajnos azok nem mi voltunk.

A mai napig majdnem öt lemezt adtatok ki. Mi a siker titka?

Sok próbával, gyakorlással, a zene szeretetével a következő tíz évben is majdnem öt lemezt fogunk kiadni, s ezzel bekerülünk a majdnem 10 lemezt kiadó zenekarok közé.

Civilben mivel foglakoznak a zenekarod tagjai?

Példát vesznek rólam.

A zenekart 2001-ben meghívták Párizsba, Prágába, Amszterdamba. Ez hogy történt?

Kaptunk egy spam e-mailt, amely még egy vírust is tartalmazott.

2008-ban átszervezted a csapatot. Mi változott?

A basszusgitáros a színpad jobb szélén játszott ezután és a dobot betettük középre. Sőt! Gyakrabban vittünk hangszereket a koncertekre.

2011 tavaszán az életedről két részes dokumentumfilm készült a Spectrum televízió megrendelésére…

Az az atomfizikus Takács Zoltán volt, de tetszik a névrokonság.

A koncerteken van, hogy beöltöztök különféle jelmezekbe, mostanra is terveztek valamit?

Legyen meglepetés! Annyit ígérhetek csak, hogy most se fogunk normálisnak tűnni. És a műsor is őrületes lesz.


MALACKA ÉS A TAHÓ (Borovitz tamás))

 

Mit várhatunk a Malacka és a tahó koncertjétől?

A Malacka már nagyban készül a 20. születésnapjára, amelyet jövő tavasszal ünnepel koncerttel és lemezzel. A mostani düreres koncert különlegessége, hogy Molnár Anett szülési szabadsága miatt ismét Kandech Evelyne énekel a zenekarban. Anették második gyereke november végén - december elején érkezik. Ahogy az előző szülésnél, a zenekar most is Evelyne-t kérte meg, hogy ugorjon be néhány koncert erejéig. Elképesztő hangulatú buli várható.


ORWELL DISZNÓI (?)

 

Mesélnétek magatokról?

Egy bajai baráti társaságból jött létre a zenekar. Zeneileg nem nagyon vagyunk kompromisszumképesek, ami jön, azt csináljuk. Ahányan vagyunk, annyiféle zenét hallgatunk, és ez folyamatosan formálja a zenénket. Szövegileg viszont visszatérő motívum az orwelli jövőkép és a mai társadalom összehasonlítása, a párhuzamok keresése.

Mesélsz az eddig megjelent lemezeitekről?

Az első lemezünk a Disznóvilág című korongunk, ami 15 tételt tartalmaz. Külön érdekessége, hogy a címadó dalban a zenekar keresztapja, Ambrózy György is szerepel. A második korong pedig a várpalotai Aze N zenekarral közösen kiadott EP, melyen öt nótával képviseljük magunkat. A lemez címe Disznók és Hiénák.

Mit vártok a Düreres bulitól?

Egy jó kis böllérbált.


FATERKILLER (Sturm Laci "bácsi")


Mért vagy Laci bácsi?

Mert Lászlónak hívnak és öreg vagyok.

Mutasd be, Laci bácsi, a zenekart! Mi a műfaj?

A Faterkiller a sírva-vígadós mulatóspunk hazai képviselője.

Mármint?

Zenénk elképesztő változatossága, a fülbemászó dallamok, a meglepő zenei fordulatok, a világ szinte összes problémájának megoldására rávilágító költői dalszövegek kivételessé teszik produkciónkat.

Mit üzensz a rajongóknak?

A rajongótáborunknak semmit. Tudják a dolgukat, jönnek. Azoknak, akik még nem hallottak minket, üzenném, hogy érdemes a meghirdetett kezdési idő előtt érkezni, mert köztudott, hogy zenekarunk a beállás alatt is egy teljes koncert élményét nyújtja. Mottónk: „Minőségi zene – minősíthetetlen előadók!”


GUMICSIZMA PUNKOPERA (Csányi Péter Csáp)

 

Honnan a „punkopera” a nevetekben?

Blanka, az énekesnőnk valóban operaénekes, ezt számainkban ki is használjuk, s talán az egyedüli punkzenekar vagyunk, akik az operát ötvözik a punkkal.

Akkor ezért írta rólatok a New York Times, hogy "Zenéjük egyszerű, tömör, vidám, dallamos, operaénekkel fűszerezett."?

Igen.

Saját számokat is írtok?

Naná! A klasszikus Exploited, Ramones, Dead Kennedys feldolgozások mellett egyre több saját számunk van.

Kinek szól zenétek?

Mindenkinek, legyen vájár szénporos bányában, mérnök, ki tervez, tanár, ki oktatja gyermekeinket, politikus, aki szokás szerint lop, csal és hazudik – és a kozmosz meghódítóinak, akik felfedezték, hogy földünk gumicsizma alakú.

Üzentek valamit a pénteki Dürer buli közönségének?

Gyertek gumicsizmában!!!!

 


Képtár

  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47565
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47566
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47567
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47568
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47570
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47572
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47573
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47574
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47575
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47576
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47578
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47579
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47580
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47581
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47583
  • Alakítsatok zenekarokat és szarjatok le mindent! Súlyos böllérbál pénteken a Dürerben kép 47584
 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek