Amikor lemondják egyszerre két bulidat, és a sors azt mondja: van máááásik...

2020/08/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Úgy alakult, hogy lemondták a Dirty Slippers gyomaendrődi és a lőkösházi augusztus huszadikai koncertje is, viszont így be tudnak ugrani a Karthago elé a Szarvasi Vízi Színházba.

Fotó: Szarvasi Vízi Színház/Facebook
A tavaly 40 éves fennállását telt házas Budapest Aréna koncerttel ünneplő Karthago zenekar új lemezét és legnagyobb slágereit mutatja be augusztus 20-án este nyolc órától a Szarvasi Vízi Színház színpadán. Az ülős – színházi – koncert minden szempontból különleges élményt tartogat a közönség számára, hiszen a pompás környezetben szólalnak majd meg olyan örök slágerek, mint a "Keleti Éj", az "Apáink útján" vagy a saját legendáriummal rendelkező "Requeim".
Az este vendége a jelenleg az új nagylemezén Grammy-djías producerekkel dolgozó, Dirty Slippers zenekar, akiknek a koronavírus járvány miatt egyetlen, nyári, hazai  koncertje lesz a Vízi Színházas fellépés, ráadásul Nagy Attila, a dobosuk szarvasi, így a dallamos pop-rockban utazó trió egészen biztosan maximumra fokozza majd a hangulatot a legendák előtt olyan dalaikkal, mint a "Hang vagy Jel" vagy a "Vedd el az eszem" .
Korábban:
Dirty Slippers, Karthago, Szarvasi Vízi Színház

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek