Az Őrölt Nők Ketrece

Anima Night Session – Egy újabb meglepetés az Animától

2015/04/10  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A vadonatúj lemezt (Gravity and Grace) megjelentető, két évtizedes múltra visszatekintő Anima Sound Systemtől megszokhattuk, hogy mindig unikális dolgokkal rukkolnak elő.

Anima Night Session – Egy újabb meglepetés az Animától

Bejárták Európát Barcelonától Moszkváig, együttműködtek már világsztárokkal (Asian Dub Foundation, De-Phazz, Terry Lee Brown Jr.), dolgoztak a Twin Peaks sorozat zenei producerével (Kim Cascone), a világ leggyorsabb nyelvű rapperével (JC001), míg a zenekar két producere, Prieger Zsolt és Németh Gergely sokoldalú dj-ként is fellép Berlintől Londonig.

Az is tudható róluk, hogy minden albumukon más és más stílust mutatnak be, miközben bezsebelték már az összes szakmai kitüntetést, s megkapták a zenetévé életműdíját is.

Azonban a legnagyobb meglepetéssel talán azzal szolgálnak, hogy a januári, nagy sikerű, Művészetek Palotája-beli akusztikkoncertjük után egy különleges, sosem hallott műsorsorozattal lépnek fel Pest egyetlen mulatójában, ahol az elektronikus zenei körökben nagy népszerűségnek örvendő zenekar izgalmasan áthangszerelt dalokból összeállított koncerttel várja a zenekar rajongóinak minden generációját, az Orfeum törzsvendégeit, s mindazokat, akik vágynak az újdonságokra.

Az érzelmektől túlfűtött est nemcsak egyedi hangzású Anima-slágerekben bővelkedik, hanem nagyot merít mind a hazai, mind a külföldi könnyűzene legjobbjaitól, persze izgalmas, animás adaptációban.

Az ezerarcú zenekar rendhagyó műsorában kiváló elegyet alkotnak az élőzene és az elektronikus dallamok, sőt, még az is kiderül a különleges Anima-interpretálásból, hogy a funky és a soul, Katona Klári és Rihanna, valamint a jazzy hip-hop és a szerelmes dalok milyen jól megférnek egymás mellett.


Az első előadás április 15-én, 21.00 órakor kezdődik az Orfeumban (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.).

 

Videoklipek

  • A műsorban is elhangzó vadonatúj Anima-rádiósláger, a Sweet Salvation:

  • A Londonban forgatott Crossroads, szintén az új Gravity and Grace-albumról:

  • A legendás '68 című Anima-dal De-Phazz remixe:

  • A swinges Wonder:


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek