Apu végre Pesten veszi meg: Junkies-koncert vendégekkel a Dürerben

2015/11/04  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Igen mozgalmas őszi/téli turnét tudhat magáénak a Junkies. Ennek egyik kiemelt állomása a 2015. november 13-i Dürer Kertes budapesti koncertjük. A zenekar kicsit hátrahagyja A Káros az egészségre című album ünneplését, és egy igazán különleges show-val készülnek a közönségüknek. Természetesen nem lesznek egyedül, hiszen bulizni illik elhívni a barátainkat is.

Apu végre Pesten veszi meg: Junkies-koncert vendégekkel a Dürerben

Szóval a Junkies a nyári fesztiválszezont követően belevetette magát a klubéletbe. A nagysikerű „Apu, vedd meg nekem a károst” szülinapi buli(k) után, 2015. november 13-án végre a Dürer Kert közönsége is megtapasztalhatja, hogy zárt térben is jól szól a punk. Ráadásul Szekeres Andris és zenekara egy igen különleges estével készül a közönségnek.


 

Az sem titok már egy ideje, hogy lesznek vendégzenekarok. A Junkies turné két másik szereplője, az Ørdøg és a Junkie Jack Flash is képviselteti magát majd ezen a jeles napon. És itt még a névsornak közel sincsen vége! Mellettük az este folyamán a színpadra lép még a Manökken Proletarz, Bang Bang, Zarathustra és a Sniffyction is.

Mit érdemes róluk tudni?

Az Ørdøg Sömmi videója egy hét alatt több mint 5000-es nézettségénél tart, a Junkie Jack Flash a pécsi rock and roll-ban hisz. A Manökken Proletarz agglomerációs alter-rock, ahol a nők is szerephez jutnak és 2014-ben jelent meg Szívbemarkoló című –legújabb- albumuk. A Bang Bang 2008 óta pörög szintén a rock és a roll vonalon, Zarathustra i.e. 628-ban született, de nem túl meglepő módon jelenleg egy zenekar nevét viseli, akikre egyébként épp a Talentométer tehetségkutatón lehet szavazni. Végül, de nem utolsósorban ott lesz még az este folyamán a Sniffyction is. A négytagú lánybanda kinézete talán nem arról árulkodik, hogy milyen vagány zenét játszanak, de a színpadra állásuk utáni 5 percben mindenkinek le fog esni az álla!

 

Az már a felsorolt nevekből is látszik, hogy a Junkies november 13-i pénteki Düreres bulija nem lesz rossz, sőt mi több az év egyik legjobb koncertjének ígérkezik. Kell-e mondani, hogy mindenki számára kötelező, de leginkább erősen ajánlott?!

Junkies, Ørdøg , Junkie Jack Flash
2015. november 13., péntek
Dürer Kert
Fellép még: Manökken Proletarz, Bang Bang, Zarathustra, Sniffyction

Jegyek:

Elővételben: 1500 Ft
Helyszínen: 2000 Ft


 

 

Szólj hozzá!


Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Chris Cornell nélkül nincs Soundgarden. Vagy mégis?

Kilenc évvel Chris Cornell halála után ismét Soundgarden néven lép színpadra Kim Thayil, Matt Cameron és Ben Shepherd: szeptember 9-én Seattle-ben Taylor Momsen énekel velük, Mike McCready pedig gitáron csatlakozik hozzájuk. A bejelentés ismét előhozta a kérdést, amely egy meghatározó frontember elvesztése után újra és újra...

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének zenei vezérfonala idén Johann Sebastian Bach muzsikája lesz, amely orgonán és csellón ugyanúgy megszólal majd, mint ahogy helyet kap mellette a tamburazene, a...
Új koncertek