Az ajtók záródnak: Petruska a metrón

2014/01/14  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Petruska András tavasszal megjelenő első, Metropolita című albumának koncepciója szervesen kötődik a 4-es metró állomásainak hangulatához, a dalok címei is egy-egy megálló elnevezését kapták.

Az ajtók záródnak: Petruska a metrón

A Metropolita célja a metrót körülvevő közeg és történetek bemutatása, a 21. századi Budapest egy pillanatképének elkészítése. A Metropolita egyszerre törekszik helyi identitásteremtő eszköz lenni, szórakoztatni, valamint könnyűzenei eszközökkel ötvözni a helyi zene, a népzene elemeit – írják a közleményben, és bármit jelent is, jól hangzik, a Petruskát meg szeretjük, szoktunk róla írni is. Azt is írják továbbá, a lemez dalaiban megjelennek a megállók környékének történetei, az arra járó jellegzetes emberek, valamint megszólalnak a múlt és jelen szereplői.Az ajtók záródnak, kérjük vigyázzni!

A dalokat Petruska András írta, hangszerelte és adja elő, a szövegeket Babarci Bulcsúval közösen szerezte. A stúdiómunkálatokban közreműködött Szokolay Dongó Balázs és Unger Balázs.

A Metropolita helyi identitásteremtő koncertje március végén, a 4-es metró átadásával közel egy időben lesz – reméljük, stílusosan valamelyik új metróállomás közelségében.

 


 

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek