Az élet egy kabaré – a világhírű musical zárja a Miskolci Nemzeti Színház évadát

2018/03/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Kabaré című musicallel zárja az idei évad nagyszínházi bemutatóinak sorát a Miskolci Nemzeti Színház március 23-án. A slágerdalokkal teli, világhírű musicalt Mohácsi János állítja színpadra. A főbb szerepekben Czakó Juliannát, Radnay Csillát, Rózsa Krisztiánt és a nemrég Jászai Mari-díjjal kitüntetett Harsányi Attilát láthatja a közönség.

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

A Kabaré kizökkent a hétköznapokból és egy olyan éjszakai világba visz el minket, ahová mindig is vágyott a fantáziánk: a tánc, mámor, kéj, pezsgés, gyönyörű lányok-fiúk, a vágyak és a felejtés birodalmába.

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

Színhely: 1930, Németország, Hitler hatalomra kerülése előtt három évvel. A berliniek csak egy-egy "véletlen" eset folytán érzékelik, hogy valami történni kezd. Cliff, a Berlinbe érkező fiatal amerikai író észreveszi a változást. Az író beleszeret Sally-be, a varietéénekesnőbe, összebútoroznak, közös jövőjükről álmodoznak. Míg a berlini lakosság az éjszakai lokálban mulat, egyre erősödik a terror, és szinte észrevétlenül kúszik be a fasizmus mindenhova, még a művészvilágba is.

"Nagy szerelmem a film, rengetegszer láttam. Nagyon jó feldolgozása ennek a – valljuk be – világhírű, de sok problémával küzdő musicalnek – mondta a rendező. – Mi igyekeztünk a rengeteg felszínes párbeszédet, az elnagyolt karakterábrázolásokat elmélyíteni. Például a szerzők nem vesztegettek egyetlen szót sem a Kit Kat Klub közönségére, pedig általuk ismerjük meg azt a társadalmi közeget, amelyben a darab játszódik, így nem lehet, hogy csupán bársonyosan éneklő tömegként jelenjenek meg. De sokat dolgoztunk azzal is, hogy hogyan szólal meg két zenekar az előadásban, egy a színpadon, egy pedig az árokban. Azt hiszem, hogy sikerült ennek az alapvetően nem túl erős történetnek nagyon durván a mélyére ásnunk" – tette hozzá.

A Kit Kat Klub énekesnőjét, a szertelen, bolondos Sally Bowlest váltott szereposztásban játssza Czakó Julianna és Radnay Csilla. Czakó Julianna kislánya születése után most áll először színpadra.

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

"Eleinte tartottam tőle, hogy hogyan is fog ez működni – meséli a színésznő. Bár rendkívül intenzív ez a próbafolyamat, rengeteg segítséget kapok a férjemtől, a rendezőtől, a kollégáktól, a kislányom pedig hihetetlenül okos és tüneményes, így szerencsés helyzetben vagyok. Azt hiszem, csak én aggódtam túl ezt a helyzetet - mondja nevetve. Sally karakterével kapcsolatban így nyilatkozott: rendkívül izgalmas számomra ez a nő, nagyon végletes, tűz és víz egyszerre. Talán más vagyok most anyaként, másképp látom ezt a szerepet is, de ez még csak egy benyomás, azt hiszem, még kell idő, hogy meg tudjam fogalmazni, miben is áll ez a változás – tette hozzá.

Radnay Csillát Sally Bowles szerepében láthatja először a miskolci közönség. Elmondta, Mohácsi János rendezéseiben a színészek maguk is alakítják a karaktereket, belőlük épül a szerep, így Czakó Juliannával mindkettejüknek aktív része volt Sally figurájának megteremtésében, amely az utolsó pillanatig alakul.

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

 

 

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek