Azt mondják, a hangja olyan, mint Janis Jopliné...

2019/10/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

November 9-én lép fel Budapesten a kiváló kanadai énekesnő, Layla Zoe. Tavaly őszi lemezbemutató koncertje után ezúttal egy best of műsorral érkezik a Backstage Pubba.

Azt mondják, a hangja olyan, mint Janis Jopliné...

A gyakran Janis Joplinhoz hasonlított kanadai előadó pályafutása során számos elismerést, többek között a 2016-os European Blues Awards “Legjobb Énekesnő” címét is kiérdemelte.

 

Az énekesnő a kanadai Vancouverből származik. Tehetsége gyermekkorától megmutatkozott – nagy hatással volt rá édesapja blueslemezekből álló gyűjteménye: már tinédzser korában zenekarokban játszott és énekelt. Pár évvel később aztán önállósította magát, és Torontóba költözve adta ki első szólólemezét: a Shades Of Blue 2006-ban jelent meg.

Nem sokkal később, egy finnországi dalszerző verseny megnyerésének köszönhetően Európában is turnézhatott, ami igazán kinyitotta a világot számára: Layla a rá következő öt évben négy nagylemezt adott ki, majd végül leszerződött a német gitáros, Henrik Freischlader kiadójához, a Cable Car Records-hoz. Itt készült el a 2013-as, Lily című stúdiólemeze is, amely kiemelkedően sikeresnek bizonyult.

Később a német Ruf Recordsnál folytatta, ahol egy stúdió lemez mellett 2017-ben egy koncert DVD-je is megjelent, Songs From The Road címen. A tavaly megjelent és Budapesten is bemutatott Gemini című dupla album után kisebb pihenőt tartott, majd új zenekart verbuvált idei turnéjához, melynek keretében eddig megjelent lemezeiről válogatja egy csokorba legjobb dalait.

„Számomra nincs annál nagyobb öröm, mint színpadra állni a zenekarommal, és a zenén keresztül kiönteni a szívem a hallgatóság felé. Szeretek dalokat írni és stúdiózni is, de az élő koncertek élménye az igazi hajtóerő számomra, amiért igazán szeretem ezt a foglalkozást.”

Layla Zoe, blues

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek