Balkán country, cigánywestern, fergeteges slágerek – Hegedűs Józsi a Hajó Tetőterszán mutatja be új lemezét

2023/07/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Június 18-án megjelent Hegedűs Józsi első szólóalbuma A Szívemből a félelmet kioltom címmel, melynek koncertbemutatója július 19-én, az A38 Hajó Tetőterszán lesz.

Balkán country, cigánywestern, fergeteges slágerek – Hegedűs Józsi a Hajó Tetőterszán mutatja be új lemezét

A 11 új hangfelvétel között természetesen megtalálható a Gyufa című dal, amellyel Józsi a 2021-es Kikeltető legjobbjai közé jutott, és amelyről a szakma, köztük Fekete Giorgio (Carson Coma) is nagy elismeréssel nyilatkozott:

„Benned gyufaláng, bennem szárazfa van - Benned tisztítőtűz, abban látom magam". Hidegrázós. Az egyetlen dal a mezőnyből, amit napi szinten újra meg újra meghallgatok. Legszívesebben egy 20.000 karakteres, dupla sorközes esszében fejteném ki a gondolataimat erről a dalról. Ezt a számot viszont nem lehet - sőt, nem is szabad - úgy megszeretni, hogy valaki győzköd: meg kell találni a megfelelő helyzetet, egyedül lenni, meghallgatni, odafigyelni rá, kizárni minden mást. Gyönyörű."

Hegedűs Józsi dalaiban ugyanúgy merít a cigány népzenéből, mint a magyar alterhagyományból, ami a kiadvány különleges hangzásvilágán is jól érződik, melyhez egy minőségi stúdiómunka társul, köszönhetően Jánosi Cicó Szabolcs és Józsi együttműködésének.

A lemezbemitatóhoz több meglepetésvendég is csatlakozik majd az este folyamán, amelyről a zenész a következőket írta:

"Túláradó szeretettel, és csuda zenészekkel hozom nektek a hajóra az első lemezem dalait. Balkán country, cigánywestern, fergeteges slágerek. A Szívekből a félelem kioltása a Duna jegén, a nyár közepén."

 

 

Hegedűs Józsi, lemezbemutató, A38

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek