Az Őrölt Nők Ketrece

Balogh Kálmán nagykoncert a Zeneakadémián

2015/09/28  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A világhírű cimbalomművész, Balogh Kálmán negyven éve kezdte színpadi pályafutását, ez alkalommal a Zeneakadémián ad koncertet október 7-én. Vendégei lesznek Herczku Ágnes és Berecz András énekesek, Lukács Miklós cimbalomművész, Lakatos Róbert brácsaművész és Vavrinecz András népzenekutató, hegedűs.

Balogh Kálmán nagykoncert a Zeneakadémián

"Ilyen gazdag negyven évet egyetlen koncertbe sűrítve bemutatni szinte lehetetlen vállalkozás. A visszatekintés, az összegzés mindig nagy feladat elé állítja a művészeket.” – olvasható a Zeneakadémia honlapján a koncerttel kapcsolatban. „Szakmai felkészültsége, művészi érzékenysége – egy kis „etno ízzel” fűszerezve – legendás előadóvá teszik világszerte" – folytatja a bevezető. Ezen az estén az eredeti formájában megszólaló népzenén lesz a hangsúly. A magyar nyelvterület olyan tájait járhatjuk végig, ahol a cimbalom a zenei hagyomány része lett. Az erdélyi területekről indulva (Bonchida, Vajdaszentivány, Marossárpatak) Szatmár érintésével, egészen Nyugat-Dunántúlig röpít minket a cimbalom hangja. A műsor része a népzenei motívumokon alapuló, improvizatív kamarazene – ha úgy tetszik, világzene – is. Balogh Kálmán partnere itt az ugyancsak cimbalmos Lukács Miklós lesz, aki a jazz mellett a kortárs zene tolmácsolásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Mindkét cimbalomművész a napokban vehette át a Magyar Örökség Díját. A díjátadó ünnepségen Liber Endre népzenész, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás egyik alapítója így méltatta a két művészt: „Újraértelmezték és a tökélyre vitték egy 19. század végi magyar innovációból megszületett hangszerben, a pedálos hangversenycimbalomban rejlő lehetőségeket.  Balogh Kálmán és Lukács Miklós tehetségének és kreativitásának köszönhetően ismét világhírre tehet szert Schunda Vencel József hangszere, amely a Monarchia korában egyszer már meghódította a világot.  Ahogy a 20. század közepén Rácz Aladár a komolyzene számára fedezte fel a cimbalmot, úgy Balogh Kálmán a népzenék és a népzenei alapú improvizációk, Lukács Miklós pedig a jazz műfaj számára. Közös repertoárjukban tehát két egészen különleges, egyedülálló tudás és játékmód összegződik.”

Október 7-én tehát Balogh Kálmán pályafutásának hazai mérföldkövei elevenednek meg a Zeneakadémia Nagytermében A nagyszabású koncerten többek között Herczku Ágnes és Berecz András énekesek, Lukács Miklós cimbalomművész, Lakatos Róbert brácsaművész és a népzene rejtelmeibe őt bevezető Vavrinecz András népzenekutató, hegedűs lesz Balogh Kálmán vendége.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek