Az Őrölt Nők Ketrece

Báltag lehetsz egy KFT-ben!

2014/12/12  ·   Ajánló   ·  Görögh Atus

A 33 éves zenekar eredeti felállásban december 18-án Operaházat varázsol az A38 hajóból, és egy Bál keretein belül Bábu módjára fogunk táncolni Buta Elizabettel, majd a koncert után elvihetjük a Volvónkkal Afrikába, hogy érezze a Balatoni nyár melegét és a Sikert, a Pénzt na meg a Csillogást....

Báltag lehetsz egy KFT-ben!

Az 1981-ben alakult new wave zenekar szövegközpontú dalaival hamar az ország legkeresettebb együttese lett. És mindezt a Fonográf zenekarnak köszönhetjük! És ez nem besenyői túlzás mert 1980-ban Bornai Tibor (zongora) Laár András (gitár) Márton András (dob) a Fonográf kiegészítő zenészeiként az NDK-ban turnéztak Bródyval, Koncz Zsuzsával és Tolcsvay Lászlóval. Ekkor kezdett kirajzolódni a KFT... Magukhoz vették az esernyőkészítő II Lengyelfi Miklóst (basszusgitár), és már kész is volt a banda!

1981 nyarán már a Locomotiv GT előzenekara voltak, és innen egyenes út vezetett a sikerhez. Humoros és abszurd előadásmódjuk miatt a KFT kedvelt koncertzenekar lett, és 4 hónap alatt 200 koncertet adtak szerte az országban! (ma ez már elképzelhetetlen egy zenekar számára). Az Afrika című slágerük a mai napig minden retródiszkó biztos támasza, ha a hangulatot kell feldobni, és a Balatoni nyár pedig minden romantikus számára elsírható dal.

Az alternatív és újhullámos zenekarként induló KFT hamar kinőtte magát slágereivel és rádióbarát dalaival, noha érezhető a szövegekben a kor impotenciája, de mindezt humoros és szerethető köntösbe öltöztették.

Egy kis játék a végére: A KFT Bábu vagy dalát eredetileg kinek írta a zenekar? A helyes megfejtők között kisorsolunk egy korsó sört, amit tőlem lehet átvenni az A38 hajón a koncert napján.

Addig is a Macska legyen veletek az úton!

Fotó: NOL.HU


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek