Az Őrölt Nők Ketrece

Bazdmegelnek a fiúk: Kaukázus az Erzsébet téren

2014/10/29  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Szombat este a hegy megy Mohamedhez, vagyis a Kaukázus újra Budapesten koncertezik, mégpedig az Akvárium kistermében. A tavasszal új albummal jelentkező zenekar javában dolgozik sokat mondó K.U.S. (Kérni Ugyanazt Semmi) elnevezésű dupla korong második darabján, így talán még az is belefér, hogy kapjunk némi ízelítőt az újdonságokból. Az viszont biztos, hogy Papírsárkány nélkül nem megyünk haza.

Bazdmegelnek a fiúk: Kaukázus az Erzsébet téren

Az eredetileg Tatabányáról induló csapat 2002-ben ált össze Kardos-Horváth János és Fűrész Gábor vezetésével, majd két évvel később kiadták első albumukat Majdnem Kína néven. A dallamos alternatív rockzene, az elgondolkodtató szövegek, és Janó kicsit unott, kicsit flegmának tűnő előadásmódja miatt a nagyközönség hamar megszerette a különc zenekart. 8 év után 2010-ben mégis a különválás mellett döntöttek, ám mindannyiunk örömére a tétlen időszak nem tartott sokáig. Tavaly tértek vissza a zenei körforgásba, és végigjárták a fesztiválokat, a klubokat, majd nekiálltak az új lemez megalkotásának. Többek közt olyan nemzeti himnusszá vált slágereket kaptunk tőlük az évek folyamán, mint a Szalai Éva, a Tesco, a Lift, a Tartós béke, vagy a legújabb klip birtokos Bazdmeg.

A november elsejei koncert a tavaszi lemezbemutató újragondolt és frissített változata, így mindenképp számíthatunk meglepetésekre.


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek