Beatmetál kontra nótázás - Belmondo és Maszkura Ajkán

2012/12/27  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Ahhoz, hogy az ünnepi bejglivel és a különféle házi finomságokkal kitömött testünk visszatérjen régi, megszokott formájába, mindenképp ajánlatos olyan koncertet választani, amelyen nem csupán a szemünkre és a fülünkre lesz szükség, hanem a szabadnapok során túlságosan is pihentetett testrészeinket is mozgásra késztethetjük. Kiváló alkalom erre december 29-én a Belmondo zenekar illetve a Maszkura és a Tücsökraj közös bulija, az Ajkai Rakéta Presszó névre keresztelt népszerű szórakozóhely falain belül.

Beatmetál kontra nótázás - Belmondo és Maszkura Ajkán

A Belmondo zenekart Czutor Zoltán alapította még 2005-ben, miután a méltán híres Nyers formáció végleg feloszlott. A saját meghatározásuk szerint „beatmetál” stílusban mozgolódó banda az évek során 4 stúdióalbumot jelentetett meg, és olyan slágerszerzeményekkel gazdagították a magyar zenei paletta képzeletbeli listáját, mint Lesz, volt, van /Mégis remél/Nyugi megváltozom/ Minden nő/Rocksztár/Szabadon/Drága lányok/Libidó, illetve a nemrég az X-faktor színpadán is hódító Mikor című lassúzós. A tavalyi évben komoly tagcserén átesett zenekar a jelenlegi felállás szerint hat főből áll, Domján Gábor (basszusgitár), Szabó László (gitár), Czutor Zoltán (ének, gitár), Koltay Kurszán (zongora), Reggel Ferenc (dob), Fekete János “Jammal” (beatbox). Az idén megjelent Good, Better, Belmondo névre keresztelt dupla album egyfajta válogatáslemez, egyrészt a banda legkedveltebb dalait tartalmazza magyar és angol verzióban, másrészt 4 vadonatúj szám is helyet kapott, ami az egyenlőség jegyében 2 magyar és 2 angol szerzeményt jelent, illetve a Mikor című sláger olasz változata is meghallgatható. Természetesen elkészült egy klip is, méghozzá a Szájalok című slágergyanús remekműhöz, illetve a dal folyamatosan hallható a különböző rádióadókon is.

 

Az est másik főszereplője, a Maszkura és a Tücsökraj egy igazi bulizós zenekar. A műfaji besorolással komoly bajban vagyok, hiszen van itt minden, az igazi falusi lagzis hangzásvilágtól a latinon át az elektronikusig, elég széles a választék. A 2007 óta működő zenekar összesen 3 nagylemezzel és egyre bővülő rajongói bázissal büszkélkedhet, köszönhetően az olyan slágereiknek, mint Ki van festve/Tiszta gyümölcs/Pál Ilonka/Tulipán/Pesti nők. A tagok Maszkura (ének, bőgő), Földesi Attila (dob), Kertész Csaba (gitár), Laky Franz (billentyűs hangszerek) mind képzett zenészek, több zenekarban megfordultak már. Ráadásul a „szokásos” hangszereken túl náluk alapkellék a harmonika és a bőgő is. Legújabb Sztárzseni című albumukon egy különlegesen jól sikerült Kispál és a Borz feldolgozás is megtalálható, mely Szívrablás néven vált ismertté. Aki egykoron Kispálért rajongott, annak külön felhívnám a figyelmét az igényesen átdolgozott dalocskára, ami klip formájában megtekinthető a banda hivatalos YT-csatornáján.

 Tehát Ajka és környéke figyelem! Szombaton a Rakétában hangolódunk a szilveszterre! Lehet csatlakozni!


Képtár

  • Beatmetál kontra nótázás - Belmondo és Maszkura Ajkán kép 8924
 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek