BelMozi=Belmondo koncert+kultuszfilmvetítés

2013/10/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Különleges koncertet ad október 12-én a Belmondo zenekar a budapesti KINO Kávézó mozitermében. Az élőben előadott rockdalok alatt külföldi és magyar kultuszfilmekből vetítenek részleteket, a közönség pedig érdekességeket is megtudhat például a Hair, A profi, a Boogie Nights vagy éppen a Csapd le, csacsi! című filmekről és alkotóikról.

BelMozi=Belmondo koncert+kultuszfilmvetítés

A mozi és a rockzene kedvelőire rendhagyó audiovizuális élmény vár október 12-én, szombaton 19.30–tól a budapesti KINO Kávézó mozitermében. A Belmondo zenekar fellépésén ezúttal filmrészletek egészítik ki az élő koncertélményt.

A BelMozi című koncertünkön felcsendülő dalaink alatt külföldi és magyar kultuszfilmek jellemző jeleneteit vetítjük. A részleteket egy filmes stáb válogatta össze az alapján, hogy szerintük melyik számunkhoz melyik film illik leginkább hangulatában, mondanivalójában. A Végre itt a várva várt című dalunkhoz a Szelíd motorosokat választották, a Süt rám a nap alatt a Hair, a Libidó dallamaira pedig a Boogie Nights képsorai peregnek majd, de feltűnnek részletek a Trainspotting, a Gettómilliomos, a Roncsfilm, az Egészséges erotika, a Holt Költők Társasága vagy éppen a Pretty Woman című filmekből is. Mivel a zenekarunk nevét Jean-Paul Belmondo francia színészlegendától kölcsönöztük, természetesen nem maradhat ki a sorból A profi című kultuszfilmje, amit a stáb ironikusan a Maga amatőr című dalunkhoz választott ki. A számok között a közönség érdekességeket is hallhat a kultfilmekről és azok készítőiről, vagyis a BelMozi igazi összművészeti est lesz – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere.

A Belmondo a pályafutása során több magyar filmhez és tévésorozathoz komponált zenét, számos filmes ihletettségű dal szerepel a zenekar repertoárjában, a koncerteken pedig időnként filmes betétdalok feldolgozásai is előkerülnek. A különleges, szombat esti fellépésen a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint A sárga tengeralattjáró című Beatles-filmekből is felcsendül néhány közkedvelt sláger átdolgozása.

A BelMozi című rendezvényhez készült kisfilm már előrevetíti a várható hangulatot, hiszen Woody Allen egyik filmjének részletét használták fel hozzá.

Két fantasztikus színművész, Kern András és Gubás Gabi volt a segítségünkre, akik szimpatikusnak találták a rockzene és a mozi házasításának ötletét, ezért a kedvünkért újraszinkronizálták a jelenetet – tette hozzá Czutor Zoltán.

A BelMozi című koncert október 12-én, szombaton 19.30-kor kezdődik a KINO Kávézó mozitermében (1137 Budapest, Szent István körút 16.). A belépőjegyek 2200 forintos áron a helyszínen kaphatók. A jegy tartalmaz egy pohár bort vagy egy pohár rostos üdítőt.

A fotó a Beatles-esten készült.


 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek