Bemutatkozik a jövő rocknemzedéke a Dürerben

2014/06/12  ·   Ajánló   ·  Zerge

Nem tudom, kinek mit mond a Rocksuli neve – nem, nem az azonos című, 2003-as Jack Black-filmre gondolok, bár az sem rossz –, mindenesetre az iskola már csaknem 25 éve létezik. Budapestről nézve apróbb szépséghiba, hogy Debrecenben, ahol a félév- és az évzáró koncertekre olyan helyekre kerül sor, mint a Lovarda vagy a Roncsbár, mostanában a tanulók nagy száma miatt már teljes két napon át.

Bemutatkozik a jövő rocknemzedéke a Dürerben

Annyi azért kitalálható az iskola nevéből, hogy mivel foglalkozik: rockzenét művelni vágyó ifjakat és nem annyira ifjakat (nincs jelentkezési korhatár, jelenleg a tanulók nagyjából 3 és 50 év közöttiek) vezetnek be a hangszerkezelés és a zeneelmélet világába. Ja, meg persze az éneklésébe, mert énekeseket is képeznek, nemcsak hangszereseket.

Nos, az iskola tavalyelőtt megnyitotta kapuit Budapesten is (valamint idén Cegléden), neves hazai fiatal rockzenészekből álló oktatógárdával, és ez a budapesti leágazás tartja ma (2014. június 12.) az évzáró koncertjét a Dürer-kert komplexum kertjében este fél 7-től (18.30). (A debreceni és ceglédi suli évzáró koncertjei már lezajlottak június elején.)

A tanulók alkotta alkalmi zenekarok által eljátszott repertoár idén az Abbától a Rolling Stones-ig terjed, legalábbis betűrendben, de az Arctic Monkey, a Papa Roach, a Green Day, Michael Jackson, a Queen és számos más külföldi – sajnos, jórészt angolszász területről származó vagy ott befutott – zenész és zenekar mellett jó pár magyar előadó, többek közt az LGT, a Road és a Kispál és a Borz dalai is elhangzanak, hogy az est sztárvendégeként magát 2 taggal (Tóth Tibi és Csipa, azaz Ördögh Tibi) képviseltető Hooliganst már ne is említsem – ők fellépőként is részt vesznek saját daluk előadásában, és a koncert elején Rocksuli tanárai is fellépnek.

A mintegy 40 szám 700 Ft-os belépőért hallgatható meg.

Aki a vb-nyitómeccs miatt aggódik: a Dürer-kertben kivetítőn az is megtekinthető, és a koncerthelyszíntől mintegy 3 percnyi sétára van.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek