Bérczesi Robi (is) rájátszik...

2013/02/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Jön a tavasz, valami van a levegőben - valami nagyon izgalmas dolog van születőben, avagy mi a közös a következő művészekben: Bérczesi Róbert, Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Szálinger Balázs, Kemény István, Erdős Virág, Háy János és Másik János?

Bérczesi Robi (is) rájátszik...

Pár éve, pontosan 2011-ben mutatkozott be először a közönség előtt a hazai popélet egy merőben új próbálkozása, a Rájátszás című produkció. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az utóbbi évek legizgalmasabb és legnagyobb pop-produkcióját viszik színpadra március 21-én az Akváriumban. Az eddig még sosem látott megakoncerten – többek mellett – a 30Y, a Kistehén, az Európa Kiadó, a HS7, a Hiperkarma frontemberei értelmeznek újra régi és mutatnak be friss slágereket a legismertebb hazai kortárs költők szövegeit felhasználva.

Rájátszás koncertekkel már itt-ott - például a Millenárison - találkozhatott a nagyérdemű, március 21-én azonban a produkció eddigi történelmének legnagyobb koncertjére készül, ami felvonultatja az összes zenészt és költőt, aki eddig már megmártózott ebben az izgalmas pop-kalandban. Így - a teljesség igénye nélül – színpadra lép majd Beck Zoli, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Bérczesi Róbert, Szálinger Balázs, Kemény istván, Erdős Virág, Háy János és Másik János is.

A Rájátszás hamarosan egy kötettel bővített CD formájában is megjelenik, de először éld át élőben!


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek