Bezár a bazár: levezető gimnasztika a ZP-ben

2013/09/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak - de olyan könnyen nem adjuk magunkat, egy-egy szabadtéri tombolás még jár nekünk erre az évadra, aztán vonulhatunk befele a klubszezonba.

Bezár a bazár: levezető gimnasztika a ZP-ben

Őszi, országos turnéjuk előtt még egy utolsó nagy bulira készül Budapesten a hazai punk ’n’ roll koronázatlan királya, a Junkies. Az idén Fonogram díjjal is jutalmazott banda szeptember 27-én, pénteken, a Zöld Pardon szezonzáró hétvégéjén csap majd a húrok közé, ráadásul karácsonyig a fővárosban egészen biztos, hogy utoljára.

Októberben a Depresszió zenekar társaságában indul két hónapos országos turnéra az ország legnépszerűbb punk ’n’ roll bandája, a Junkies, aminek keretében a legnagyobb vidéki városokat is célba veszik a srácok. Azonban mielőtt a fiúk útra kelnek, még utoljára egy hatalmas önálló koncertet adnak a Zöld Pardonban, szeptember 27-én, pénteken este 20 órától.

Óriási sikerrel és remek élményekkel gazdagodva zártuk a fesztiválszezont, hihetetlenül jól sikerült az idei nyár. Éppen ezért szeretnénk méltóképpen elbúcsúztatni egy igazi nyárzáró koncerttel, amihez tökéletes helyszínül szolgál régi kedvenc helyünk, a Zöld Pardon. Azért is érdemes lesz eljönni a Rákóczi híd budai lábához, mert egészen karácsonyig biztosan nem láthat minket a Budapesten a nagyérdemű, ugyanis októberben indul az országos turnénk, amivel két hónapon át járjuk majd az országot. A „Mi van veled? Semmi?” című lemezünk korszakát is lezárjuk lassan, hogy aztán jövőre egy új albummal ünnepeljük meg, hogy a zenekar 2014-ben betölti a 20. születésnapját. Úgyhogy ez a mostani egy remek alkalom lesz arra, hogy egy utolsó, nagyszabású, önálló, szabadtéri bulin tomboljon velünk mindenki a fővárosban, szeptember 27-én, pénteken, 20 órától a Zöld Pardonban. – mondta el Szekeres Andris, a zenekar énekese.

Junkies, vendég: The [hated] tomorrow, szeptember 27. péntek, 20h, belépő: 600 Ft

De van, csak Zöld...


 

Minden jónak vége szakad egyszer, és ez sajnos ez évben sincs máshogyan, ugyanis az idei évad is lassan a végéhez ér: szeptember 28-án, szombaton ismét elbúcsúzik látogatóitól a Zöld Pardon. Na, persze nem örökre, hiszen jövő tavasszal ismét jobbnál jobb programokkal vár mindenkit a fiatalok kedvenc szórakozóhelye. Azonban addig is még egy utolsó alkalommal lehetősége nyílik kitombolnia magát a nagyérdeműnek, hiszen a több, mint 40 éves múltra visszatekintő, szombathelyi hard rock alapvetés, a Lord gondoskodik majd arról, hogy méltóképp záruljon a 2013-as idény.

A Lord együttesnél nem létezik kis és nagy buli, mi minden koncertet egyformán komolyan veszünk, és minden egyes helyszínen igyekszünk a maximumot nyújtani. Megtiszteltetés, hogy idén mi zárhatjuk a Zöld Pardont, hiszen ez amellett, hogy igazán örömteli feladat, egyben pozitív visszajelzése is a júliusi bulinak. Azt az egyet biztos megígérhetjük, hogy a tőlünk megszokott és elvárható színvonalon, a közönség iránti imádattal fogunk színpadra lépni az elmaradhatatlan slágereinkből álló, bő másfél órás repertoárunkkal szeptember 28-án, szombat este, 20 órai kezdettel. – mondta el Horváth István, a zenekar menedzsere.

Lord, szeptember 28., szombat, 20h, belépő: 600 Ft

Addig jár a nép a ZP-be, amíg ősz nem lesz



Képtár

  • Bezár a bazár: levezető gimnasztika a ZP-ben kép 19595
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek