Bill kapitány lenyomja az életművét a ZP-ben

2013/09/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egész életművét átölelő, igazi best of műsorral vár mindenkit a Zöld Pardonban Deák Bill Gyula és zenekara. A blues hazai királya ezúttal karrierjének minden korszakából csemegézget majd, így egy igazi slágerparádé várható szeptember 20-án, péntek este 20 órától a Rákóczi híd budai lábánál.

Bill kapitány lenyomja az életművét a ZP-ben

Bár tavaly novemberben alaposan ráijesztett rajongóira, szerencsére azóta ismét egészséges és aktív a magyar blueskirály, Deák Bill Gyula. Idén már számos nagy sikerű koncertet adott zenekarával vidéken és a határon túl is, szeptember 20-án pedig végre Budapesten, a Zöld Pardonban ad egy teljes munkásságát felölelő koncertet, ahol legnagyobb klasszikusai csendülnek majd fel, rajongói legnagyobb örömére.

- Rengeteg koncerten vagyunk túl, bejártuk az egész országot, sőt pár hete Marosvásárhely mellett is játszottunk az ottani magyaroknak, és a hangulat egyszerűen csodálatos volt. A ZP-be azonban ezúttal egy teljesen átfogó, még változatosabb programmal készülünk, hiszen a Hobo Blues Band-ben töltött éveimtől kezdve egészen a legutóbbi, A Király meséi című albumomig minden korszakomból játszunk majd számokat. Így aztán nem maradhatnak ki a leghíresebb nóták az olyan fontos lemezeimről, mint a Kopaszkutya, a Rossz vér, vagy a Hatvan csapás, de az István, a király című rockoperából is elénekelek majd pár dalt. Igyekszünk a lehető legtöbb közönségkedvenc dalt besűríteni a két órás programba, és egy hatalmas bulit csapni szeptember 20-án, pénteken este 20 órától a Zöld Pardonban. – mondta el Bill kapitány.

Azért, ha lehet, csak ebben a formában üvöltsön a szél...



 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek