Blues for Andor – in memoriam Oláh Andor

2017/04/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Oláh Andor ikonikus figurája volt a zenei életnek, nem csak megjelenése, de a magyar blues-ban elfoglalt helye is feledhetetlenné tette. 2013-ban távozott az égi zenekarba, mindössze 47 évesen. 2014-ben a Sziget blues színpadát róla nevezték el.

Blues for Andor – in memoriam Oláh Andor

A magyar bluesélet kiemelkedő szájharmonikásai Ferenczi György, Pribojszki Mátyás és Szabó Tamás közösen adnak koncertet az emlékére május 18-án, a Muzikumban. Ebben a formában – a három zenész egy időben, egy színpadon játszik – ez az első fellépésük.

A koncerten fellépnek még: BÉNYEI TIBOR, GÁL CSABA BOOGIE, LONG TALL SONNY, SZÁSZ FERENC, CSONKA VALTER, PINTÉR ZSOLT és JANKÓ MIKLÓS.

A koncertről hangfelvétel készül és CD-n is megjelenik.

Jó dolog, hogy a zenésztársak évek múltán nem felejtik el barátjukat és kollégájukat, arra buzdítjuk a blues-szerető közönséget, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Oláh Andorra itt emlékeztünk anno.

A remek fotót Császár Márta 2014-es, Talentométerre benevezett fotói közül vettük kölcsön.



 

 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek