Menopauza

Boldog születésnapot, Budapest Bár!

2017/06/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Tíz különleges koncerttel, egy válogatáslemezzel, valamint egy ősszel megjelenő új albummal ünnepli tizedik születésnapját a Budapest Bár.

Boldog születésnapot, Budapest Bár!

 

A decemberig tartó sorozatban számos vendégművész csatlakozik az előadásokhoz. A "10 év 10 különleges koncert" elnevezés minden helyszínen egyszeri és különleges programot takar, közreműködik Szalóki Ági, Udvaros Dorottya, Jordán Adél, Ónodi Eszter, Roby Lakatos, Varga Livius, a Budapest Klezmer Band, Keresztes Tamás és Vajdai Vilmos.

"Egyetlen lemezt terveztünk tíz évvel ezelőtt, aztán a projekt önálló életre kelt. A zenei palettán alig szerepelt hasonló atmoszférát képviselő zenekar, a múltat idéző kávéházi stílus és a régi dalok, feldolgozások elkapták az énekesek és a hallgatóság szívét" – nyilatkozta Farkas Róbert zenekarvezető.

A zenekar július 6-án a Budapest Parkban kezdi jubileumi koncertsorozatát, amely december végéig tart. Idén negyedszer állnak a Budapest Park színpadára, eddig mintegy 12 ezer ember előtt játszottak ott. A mostani esten ott lesz a produkció mind a tizenegy énekes tagja, a jubileumi széria további kilenc állomására pedig vendégeket hívtak el.

Július végén a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon, augusztus 19-én a Tihanyi Szabadtéri Játékokon lép fel a Budapest Bár, majd szeptember 3-án a Dohány utcai Zsinagógában, október közepén a pécsi Kodály Központban és az A38-on, november 13-án a MOM Kulturális Központban tartanak jubileumi, egyben lemezbemutató koncertet. Az utolsó három előadás decemberben lesz: a debreceni Kölcsey Központ után 19-én a Katona József Színház a helyszín, ahol tíz évvel ezelőtt a zenekar debütáló koncertjét tartotta. Zárásként december 22-én a Kongresszusi Központban játszik a zenekar.

A Budapest Bár zenekarban Farkas Róbert (hegedű, brácsa, gitár, ukulele), Farkas Mihály (cimbalom), Farkas Richárd (nagybőgő), Ökrös Károly (harmonika, zongora) és Kisvári Ferenc (dob, ütőhangszerek) szerepel, a produkció énekese Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián.

A jubileum alkalmából július 6-án dupla válogatásalbum kerül a boltokba. A két CD kétszer tizenöt dalt tartalmaz, köztük lesz a Stux, az Ördögtánc, a Szívemben bomba van, a Szilvafácska vagy a Húszezer éjszakás kaland is. A november 13-án megjelenő új lemez dalait a főváros, Budapest ihleti. Számot írt az anyagra Presser Gábor, és a szerzők között lesz Másik János is, a lemezen helyet kap a társzerzőként általa jegyzett Cseh Tamás-féle Budapest című dal.

A Budapest Bár tízéves fennállása alatt csaknem háromszáz dalt dolgozott fel Farkas Róbert hangszerelésében a huszas-harmincas évek zenei stílusában. Az öttagú cigányzenekar a pop-rockéletből érkezett énekes szólistáival mintegy nyolcszáz koncertet adott.

A Budapest Bár alapító énekesei között volt Szalóki Ági is, az évek során mások mellett Charlie, Rost Andrea, Somló Tamás, Szakcsi Lakatos Béla, Mazz Swift és Bangó Margit is fellépett velük.

Az eddigi lemezek: Volume 1 (2007), Tánc (2009), Zene (2010), Hoppá! (2011), Szerdán tavasz lesz (2014), Húszezer éjszakás kaland (2014), Délutáni csókok (2014), Klezmer (2015), Ünnep (2016).

 Fotó: Budapest Bár

 


 

 

Szólj hozzá!


Visszatér a sötét ikon: The Sisters of Mercy újra a Dürer Kertben

Visszatér a sötét ikon: The Sisters of Mercy újra a...

Három évvel teltházas budapesti koncertje után visszatér az elmúlt negyven év egyik legjelentősebb zenekara: október 28-án a The Sisters of Mercy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zenetörténelmi győzelem: A The Cure végre megnyeri első Grammy-díjait

Majdnem fél évszázadot kellett várni rá, de 2026. február 1-jén a legendás brit alternatív rockzenekar The Cure végre Grammy-díjat nyert – rögtön kettőt is. A 68. Grammy-gálán Los Angelesben a zenekar két elismerést zsebelt be: Best Alternative Music Performance a „Alone” című dalért, Best Alternative Music Album a Songs of a...

Új hang a hazai hip-hopban: Cent Grál az Akváriumban

Február 7-én az Akvárium Klub ad otthont a Cent Grál koncertjének, ahol a hazai hip-hop szcéna egyik legfrissebb formációja lép a közönség elé. A rapduó több évnyi stúdiómunka után mutatkozik be élőben, sajátos iróniával, közéleti témákkal és színházi háttérből érkező előadói attitűddel.
Új koncertek