Budapesten játszik a Within Temptation!

2014/03/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az eddig 48 országban lemezt kiadó, és összesítve több, mint félmillió koncertlátogató előtt fellépő zenekar új turnéja csak Európában több mint 30 állomást tartalmaz. Budapesten március 14-én, a városligeti Petőfi Csarnokban láthatjuk őket.

Budapesten játszik a Within Temptation!

A budapesti bulin ugyan nem vesznek részt, de a holland szimfonikus rockzenekar pályafutását új magasságokba emelő Hydra című új albumon három sztárvendég is feltűnik a Within Temptation tagjai társaságában, köztük Tarja Turunen, a szimfonikus metal legnépszerűbb énekesnője.

A Nightwish egykori hangja és Sharon den Adel, a holland zenekar énekese közösen adják elő a Paradise című, kislemezen is megjelent slágert. A két énekesnő nyilatkozatai szerint nem csak szakmai, de személyes síkon is remekül kijöttek egymással.

 



"Ez az első alkalom, hogy a Within Temptation egy olyan lemezt ad ki, amelyen több együttműködés is hallható, és ezek közül néhány úttörő jellegű lesz, mind a zenekarunk, mind a zenei világ tekintetében." – mondták el korábban az albummal kapcsolatban.

Nem túloztak: az időközben megjelent nagylemezen az And We Run című dalban ugyanis egy amerikai rapper, Xzibit hallható, aki többek között az MTV Pimp My Ride című műsorának egykori házigazdájaként ismert.

A harmadik meghívott a Whole World Is Watching című balladában tűnik fel: ezt dalt a Soul Asylum énekese, Dave Pirner énekli Sharonnal - ezt a zenekart Magyarországon elsősorban a Csellengők tv műsorban elhangzó Runaway Train című dalról ismerhetjük.



 

Ahogy a felkért sztárok és a kiváló videók is mutatják, a 15 éve működő Within Temptation lassan világsztár státuszba emelkedik, beérve a Nightwish népszerűségét is. A két friss videó néhány hónap alatt 5 millió megtekintést ért el, és a több mint 3 millió lemezt eladó zenekar új lemeze a slágerlisták első helyén nyitott Hollandiában és Csehországban is. Bejutott a TOP 10-be szinte minden nagyobb európai országban, és az Egyesült Államokban is megcsípte a 16. helyet. A digitális zenehallgatás terjedését látva talán még ennél is fontosabb, hogy az album az iTunes toplistáin is az élre tört.

Ennek fényében: aki enged a kísértésnek, annak nagy élményben lesz része a megújult PeCsában! jeghyek a koncert.hu-n is kaphatók.


Képtár

  • Budapesten játszik a Within Temptation! kép 27062
  • Budapesten játszik a Within Temptation! kép 27064
 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek