Budapestre jön a norvég horrorzenekar – magyar frontemberével érkezik a Dürerbe a Mayhem!

2020/04/23  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Örömködünk, hogy végre programajánlót is írhatunk, szóval nézzétek el nekünk, hogy az egészen bizarr sztorival rendelkező norvég Mayhem zenekar koncertjének látogatására buzdítunk most titeket! ;)

Mayhem

A black metal koronázatlan királya, a botrányokkal és gyakorlatilag folyamatos tagcserével küzdő Mayhem zenekar –- ha a koronavírus is úgy akarja – október elsején érkezik a Dürer Kertbe a szintén norvég Mortiis társaságában.

Tavaly májusban került a hazai mozikba a Mayhem-történet Lords of Chaos – A sötétség gyermekei címmel. Akkor mi is megnéztük, és bár maga a film egészen látványosra sikeredett, a hitelességéről a mai napig megoszlanak a vélemények. Az tény, hogy volt ott öngyilkosság, gyilkosság, templomégetés, vandalizmus, minden, azonban az egyetlen ember, aki tisztában van a történet minden részletével inkább hallgat. Mondjuk azok után, hogy 21 év letöltendőt kapott, nem is csoda. De ez már a múlt, hiszen Varg Vikernes 2009-ben szabadult, és a zenélést azóta sem hagyta abba, igaz, már nem a Mayhem tagjaként muzsikálgat.

Csihar Attila viszont 2004 óta kirobbanthatatlan tagja a csapatnak énekfronton, és a tavaly megjelent Daemon című albumon is az ő hangja hallható. A Mayhem 1984-es megalakulása óta ez a hatodik korong, amit összeraktak, úgyhogy nem mondható túl serénynek a banda, de tekintettel a megszámlálhatatlan tagcserére, talán érthető. A kritikusok szerint sokat változott a stílusuk a kezdetek óta, ami visszavezethető a felsorolt problémákra, de az biztos, hogy zenei munkásságuk legalább akkora nyomot hagyott a világban, mint a botrányaik.

Mayhem, Mortiis, Dürer Kert, koncert, 2020, black metal

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek