Buli fényes nappal: Cinematiné Vol.3.

2014/07/31  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Cinematiné harmadik felvonása semmivel sem akar azonban többnek látszani, mint egy nappali rendezvény, azt pedig maximális odaadással próbálja meg prezentálni olyan művészek performanszával, mint Guti, Mendo vagy Martin Buttrich.

Buli fényes nappal: Cinematiné Vol.3.

Imádjuk a klubtivornyákat, így természetesen nem szűnő lelkesedéssel járjuk őket szinte egész évben. Eljön azonban az a pillanat, amikor már csak elenyésző, háborítatlan pillanatot, zenei katarzist tud nyújtani egy hasonszőrű rendezvény.

A konvenciókon kívül működő zenei szcénákban mindig is megfigyelhető volt az erős igény a szervezési szabadságra, legyen szó helyszínről, időpontról, dekorációról, vagy akár zenei felhozatalról.  Az undergoundban sok szubkultúra tekinti sajátosságának az éjszaka tartandó szeánszokat, de egy vérbeli zenefanatikus partilátogató pontosan tudja, hogy az átélt transz lényege pont az idősíkról való kiszakadás a zenén és társainkon keresztül.

Ez pedig nem köthető holmi napszakokhoz láncolt matériákhoz; ha délután támad kedvem ropni, hát hát miért ne tehetném? A példás zenei attrakciók hazánkban ugyanis erős addiktív hatással bírnak a népre, így a folytatólagosan elkövetett örömzenélést ezúttal megbocsájthattuk, hiszen Cinema Hall legénységének szervezésében ez már a harmadik sikeresen levezényelt nappali kooperáció.

A múlt sem kevésbé ékes, hiszen a második összejövetelen Audiofly, Marco Faraone és Blond:Ish volt hallható, míg az elsőn Nick Curly, Matthias Tanzmann és Davide Squillace szórakoztatott. Nappal.

A mai mezőnyben kifejezetten üdítően hat tehát egy olyan rendezvény, ahol 10-kor lövik a pizsamát, persze ha éppen nem készülnek afterpartival is – egyébként de. Csuda kellemes kis időzavar tud ám kialakulni, amikor nagy lelkesen egy éjszakai after felé tart az ember.

 

Napért itt lehet sorban állni. 


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek