A klasszikus zene hallgatásáról hajlamosak vagyunk úgy beszélni, mintha kizárólag a fül dolga lenne. Leülünk, elcsendesedünk, figyelünk – és közben ritkán gondolunk arra, hogy a hangok valójában mennyire összetett érzéki tapasztalatot hoznak létre. Fülei Balázs új koncertsorozata erre a magától értetődőnek hitt beidegződésre kérdez rá.

A Hallgasson Füleire! sorozat nem egyszerűen koncert, és nem is pusztán ismeretterjesztés. Inkább egy érzékszervi utazás, amely arra tesz kísérletet, hogy újra megtanítson figyelni – nemcsak a hangokra, hanem önmagunkra is, miközben hallgatunk. A METTRIN Művészeti Központban induló estek azt sugallják: a zene akkor szólal meg igazán, ha nemcsak a fülünkkel, hanem az egész érzékelésünkkel vagyunk jelen.

 Fülei Balázs nemcsak nemzetközileg elismert zongoraművész, hanem olyan előadó is, aki koncerteken és beszélgetéseken egyaránt képes közel hozni hallgatóságához a zenét. Nála a magyarázat nem didaktikus, inkább egy meghívás: invitálás egy olyan térbe, ahol a hangok mögött érzetek, emlékek és asszociációk mozognak. 

Az első est február 7-én a látás érzékelési területét járja körül.
A kérdés egyszerűnek tűnik, mégis messzire vezet: mit látunk, amikor zenét hallgatunk? Milyen belső képek jelennek meg, és miért lesz egy Brahms-ballada sötét tónusú, míg egy Beethoven-szonáta világos, szinte áttetsző? Liszt, Ravel, Debussy, Brahms és Bartók művei segítségével a zene belső filmként vetül ki a képzelet vásznára, ahol fény és árnyék folyamatos mozgásban van.

Március 8-án az ízlelés kerül előtérbe, és itt a metaforák szinte maguktól kínálkoznak. Chopin zenéje krémesen olvad, Beethovené csípős és karakteres, Bartóké pedig gyakran keserédes utóízt hagy maga után. Mozart, Liszt és Gershwin társaságában az est azt vizsgálja, hogyan válik a zene gasztronómiai élménnyé: hogyan érezzük a sűrűséget, a könnyedséget, a feszültséget vagy éppen a feloldást, mintha valóban kóstolnánk a hangokat.

Április 5-én a tapintás kerül fókuszba.
A zene itt már nemcsak hangzik, hanem érint: hol finoman simul, hol élesen belekapaszkodik a hallgatóba. Chopin, Brahms, Schumann-Liszt, Debussy, Ginastera, Wagner-Liszt, Liszt és Ravel művei azt mutatják meg, hogyan válik a zenei gesztus fizikai élménnyé, és milyen szerepe van ebben az előadónak, az érintés minőségének, a billentésnek, a dinamika apró árnyalatainak.

Május 17-én a szaglás kerül előtérbe, talán a legnehezebben megragadható érzékleti területként.
Illatok, levegők, atmoszférák jelennek meg Chopin, Mendelssohn, Debussy, Liszt, Janáček, Bartók, Ravel és Schubert darabjaiban. Egy-egy akkord lehet fülledt vagy kristálytiszta, egy ritmus fűszeres vagy éppen szikár – a zene itt térélménnyé válik, amelyben benne van egy korszak, egy táj vagy egy emlék lenyomata.

A sorozat június 7-én tér vissza a hallás témájához – de már más szinten.
A záróesten a szinesztézia élménye kerül előtérbe, amikor az érzékek összeérnek, és a hallás már nem választható el a többitől. Beethoven Asz-dúr szonátája (Op. 110) és Schubert monumentális B-dúr szonátája (D 960) olyan művek, amelyekben ez az összetett érzékelés szinte elkerülhetetlen: a hangzás egyszerre látvány, tapintás és belső mozgás.

A sorozat abból indul ki, hogy a zene nem absztrakt rendszer, hanem testi tapasztalat, amely egyszerre képes simogatni, szúrni, felkavarni vagy éppen megnyugtatni.

Mi történik, ha a zene nem koncertteremben, hanem inkubátorok között szólal meg?