D. Nagy Lajos újraéli ifikorát

2018/08/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Budai Ifjúsági Park legendás időszakára emlékezve D. Nagy Lajosnak, a Bikini énekesének előadásával folytatódik a Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozat pénteken a Várkert Bazárban.

Fotó: Ifjúsági Magazin

A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működő Ifipark a magyar beat-, majd rockzene egyik legfontosabb helyszíne volt. A legendás előadásokra emlékezve 2017-ben nyári koncertsorozatot indítottak a Várkert Bazárban, amely idén nyáron az Omega, D. Nagy Lajos, Hobo, az Apostol és a Dinamit fellépésével folytatódik.

D. Nagy Lajos azt nyilatkozta, hogy a koncerten visszafogottabb, romantikus oldalát akusztikus hangszerelés segítségével készül megmutatni. Hozzátette, hogy a dalok megszületésének időrendi sorrendjét követve először Rolls Frakció-számok csendülnek fel a színpadon, amelyeket az egykori zenekar egyik tagjával, Trunkos András basszusgitárossal ad elő.

Rolls Frakció-dalokat néhány akusztikusabbra áthangszerelt Bikini-szám és Az idő foglyai című szólóalbumáról választott négy dal követi majd, emellett énekel pár új szerzeményt készülő szólóalbumáról is - fűzte hozzá.

Felidézte, hogy amikor legelőször játszottak az Ifipark színpadán, alig páran lézengtek a nézőtéren, az utolsó koncertjükön azonban már hatezer néző tombolt. "Mi ott lettünk sikeresek" – emlékezett.

 

Volt egyszer egy ifipark

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek