Demjén és vendégei: Kóbor János először lép fel magyar zenész koncertjén az Omega nélkül

2019/12/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Demjén Ferenc két hete mindennap több órát próbál, és ez így is marad az év végi dátumig. Nem csak azért fontos számára ez a fellépés, mert a legjobb barátaival léphet fel az Arénában tizenkétezer ember előtt, de azért is, mert májusi agyvérzése után itt találkozhat először közönségével, akik aggódva követték a zenész felépülésének minden pillanatát.

Fotó: MTI

A koncerten ott lesz Balázs Fecó, Révész Sándor, Závodi János és nagy meglepetésre Kóbor János is, aki 1962 óta, mióta tagja a hazai zenei közösségnek, egyetlen egyszer lépett fel az Omega nélkül, a Scorpionsszalírja  Bors.

Ahogy Kóbor a lapnak elmondta, az eredeti tervek szerint négy Omega-dallal állt volna színpadra Rózsi zenekarának kíséretében, de erről ő maga beszélte le barátját, mert azért ez mégsem egy Omega-koncert... De csak egy dal maradt ki, így három Omega-dal lesz és egy közös Rózsival az ő egyik szólólemezéről, a Sohase félj! című dal.

"Nagyon drukkolok neki, szuper koncert lesz. Mi átéltük ezt két éve Benkő Lacival, és nagyon jó eredményt – mára már tudjuk, hogy teljes gyógyulást – hozott neki is a színpad. (...) Déjà vu érzésem van Benkő Lacival kapcsolatban: zenélni akart, hát zenélt, és teljesen felépült a betegségből. Így lesz ezzel Rózsi is! – nyilatkozott a zenésztárs és barát.

 

Demjén Ferenc, nagykoncert, Aréna, Kóbor János, Omega

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek