Despacito-tól lesz hangos az Aréna augusztusban

2019/04/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A világ egyik vezető latin zenei nagykövete, Luis Fonsi 2019. augusztus 17-én érkezik Vida Tour 2019 elnevezésű turnéjával az Arénába.

Despacito-tól lesz hangos az Aréna augusztusban

Több mint 20 éves karrierje során számos országban  – Mexikó, Spanyolország, Egyesült Államok, Puerto Rico, Argentína, Kolumbia, Venezuela és Közép-Amerika – multi arany- és platina- lemezekkel büszkélkedhet. A zenei iparág egyik legrangosabb díjazását is megkapta a Latin GRAMMY®-t. Pályafutása során sok szupersztárral dolgozott már, például a kanadai Justin Bieberrel, a Puerto Rico-i raggaeton lengendával, Daddy Yankeevel és az amerikai Demi Lovatoval.

2017-ben kitörölhetetlenül beleírta magát a zenetörténelembe, amikor megjelent Daddy Yankee-vel közös daluk, a Despacito, mely globális sikert aratott. A dal az azóta eltelt években sikert sikerre halmozott, idén pedig hivatalosan ez lett minden idők legnézettebb videója a YouTube-on, jelenleg több mint 6 milliárd megtekintésnél jár. Emellett hétszeresen is bekerült a Guinness Recordok könyvébe, többek között a legtöbbet lájkolt videóként.

Luis Fonsi, Despacito, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek