Disznótorossal és pálinkakóstolóval várnak Mező Misiék!

2019/01/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Karrierjének két évtizedes jubileumát, különlegesnek ígérkező téli mulatsággal ünnepli a Magna Cum Laude zenekar 2019. február 15-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

Disznótorossal és pálinka-kóstolóval várja a Magna Cum Laude a nagykoncert közönségét

„Hússzal ezelőtt érkeztem...” – kezdődik az emblematikus sláger. A zenekar 1999 szeptemberében alakult, s noha sikereik az otthonuktól igencsak messzire repítette őket, máig Gyulát tekintik szűkebb hazájuknak. Így nem véletlen, hogy a jubileumi évre kiadott kiadványuk címa: Gyulai HÚSZfeldolgozó. (A rendhagyó válogatáslemezen hazai előadók Magna-átiratai hallhatók.)

 

20 év, rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta eredeti formáció a gyulai próbateremből a nagyszínpadokig és a határon túlra is. Lesták Marci billentyűs és Török Máté dobos immár évek óta stabil tagjai a csapatnak

A születésnapi koncertjük a zenekar pályafutásán átívelő nagykoncert lesz, ahol újabb dalok mellett elhangzanak a régi nagy slágerek is – Vidéki sanzon, Pálinka dal, Színezd újra vagy a Köszönet, hogy csak néhányat említsünk a zenekar megannyi sikerdala közül.

A zenekar az arénás koncerten egy korábbi nagy sikerű hagyományt is újra éleszt: ismét vidéki hangulatot varázsol Budapest szívébe. Érdemes lesz minél korábban érkezni a helyszínre, mert a külső udvaron disznótoros és pálinkakóstoló alapozza majd meg a hangulatot.

 

Magna Cum Laude, Aréna, nagykoncert

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek