Az Őrölt Nők Ketrece

Dobol és énekel: Mihalik Ábel/Drastik Putto Akusztik

2016/03/23  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Március 25-én Mihalik Ábel (ex-Kiscsillag, Kispál és a Borz) és Csókás Zsolt (Kéknyúl, Szalóki Ági) – a Drastik Putto zenekar tagjaiként – este 7 órától csapnak az Instantban a húrok és a cajon-falak közé, szürreál-pop számaikat csendesülősen, de annál hangzatosabban előadva. Budapest egyik legjobb gitárosa és dobosa közös színpadon művel majd zenei csodát.

Dobol és énekel: Mihalik Ábel/Drastik Putto Akusztik

Nagypéntek éjszakája a népi hiedelmek szerint különösen alkalmas a szerelmi jóslásokra, amelynek eredményeként a hajadon lányok megtudhatják, ki lesz a jövendőbelijük. Mihalik Ábel és Csókás Zsolt mindent megtesz, hogy megalapozza ezt a bizonyos éjszakát, a húsvéti hosszúhétvége első, ünnepek előtti napját – persze nemcsak a lányok, hanem a fiúk számára is. A februárban negyedik születésnapját ünneplő Drastik Putto zenekar régebbi és újabb számait akusztikusan áthangszerelve, egy szál gitárral és cajonnal állnak majd a zenészek a közönség elé, akik most hallhatják ezeket dalokat élőben először.

 

„Az akusztikus Puttó talán jóval bensőségesebb lesz, mint az elektromos megfelelője. Nem arra gondolunk persze, hogy a beleinkbe visszatöltenek minket, és azt mutogatjuk ugye, hanem az lenne a cél, hogy barátkozós hangulat kerekedjen köztünk és a közönség között.” – mondta Mihalik Ábel a produkcióról, amelynek bemutatását nyáron mindenképpen folytatná a zenekar, több fesztiválon is, Borbély Mátyás basszusgitárossal kiegészülve. Mivel a frontember által megálmodott dalok főleg gitáron íródtak, így a felállás húros hangszerekkel sokkal autentikusabb megszólalást eredményez majd, mint például az eredeti számokban olyannyira kedvelt szintetizátor. Zsolti pedig – Ábel szavaival fogalmazva – embertelenül jól gitározik, majdnem úgy, mint ahogy ő sokak szerint dobol, így ezt reméljük, meg is mutatják majd nekünk.

Helyszín: Instant (Budapest, 1065 Nagymező utca 38.)

Időpont: március 25. (péntek) 19:00

Belépés: ingyenes


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek