Egy csipetnyi New Orleans Keszthelyen – nyárzáró gálakoncert a kastélyban

2025/08/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Festetics-kastély nyárzáró gálakoncertjén Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor és Mihályi Réka mellett fellépnek a jövő ifjú reménységei, az I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny díjazottjai is.

A kép illusztráció (OpenAI)

A keszthelyi Festetics-kastély az egyik leglátogatottabb magyarországi műemléki helyszín. Az idei turisztikai főszezonban nyújtott gazdag programkínálatát megkoronázva szezonzáró gálakoncerttel várja a kikapcsolódni vágyókat augusztus 23-án 18 órától.

"Fantasztikus énekhangok, pergő ritmusok, harsány rezes riffek, virtuóz szólók, funky, swing, soul és egy csipetnyi New Orleans várja a látogatókat" – ígérik a szervezők, az est hangulatát pedig Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor és Mihályi Réka garantálják. A műsorban közreműködik a Barbinek Gábor által vezetett Budafok Rézlénytársaság, Romhányi Áron eMeRTon-díjas zongoraművész és Fonay Tibor basszusgitáros.


A nyárzáró gálakoncerten debütálnak a Ducsai Szabolcs Alapítvány által idén első alkalommal meghirdetett I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny döntős résztvevői, akik ekkor vehetik át értékes díjaikat. (Az alapítvány elsődleges célja, hogy felfedezze és felkarolja a tehetséges fiatal magyar trombitásokat, valamint népszerűsítse a minőségi jazz-zenét.)

A verseny július 20-án tartott döntő fordulójáig három fiatal tehetség jutott el, akik zenekari kísérettel mutatkoztak be a szakmai zsűri előtt.

  • Hammer Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének hallgatója,
  • Busák Álmos, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium növendéke, 
    valamint
  • Buzogány Botond,a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulója

egy-egy szabadon választott jazz standardet adott elő, amelynek során alapos felkészültségről és kimagasló muzikalitásról tettek tanúbizonyságot. A Szalóky Béla jazz-trombitaművész vezette zsűri mindhármuk teljesítményét díjazta, így lehetőséget kaptak tudásuk bemutatására az augusztus 23-i gálakoncerten, ahol a szakma legjobbjaival muzsikálhatnak a Festetics-kastély nagyszínpadán.

A gálakoncert megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor, Jazz Trombitaverseny

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek