Egy jogvita miatt lett a nevük Billy Talent – júniusban Budapesten koncerteznek!

2019/11/25  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Négy éve már annak, hogy a Parkban koncertezett Kanada legnépszerűbb punkrock zenekara a Billy Talent, de a csapat jövőre ismét Európa felé veszi az irányt, és június 14-én újra lesz pogózás Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének táncparkettjén!

Fotó: Billy Talent/FB

1993-ban egy Toronto külvárosában, egy katolikus iskolában négy tehetséges fiatal – nevezetesen Benjamin Kowalewicz, Ian D'Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk – úgy döntött, hangszert ragadnak és megalapítják a Pezz nevű zenekart. A formáció egészen 2001-ig működött, és bár az underground/indie szcénában egyre ismertebbek lettek, az igazi áttörés váratott magára.

Egy jogvita – és a kilátásba helyezett soknullás kártérítési összeg – miatt nevüket Billy Talentre változtatták. (Nem a cukorkával keveredtek vitába, az egyébként is PEZ, hanem kiderült, hogy létezik egy USA-béli Pezz is, a névhasználati vitát pedig eldöntötte egy dokumentum, s a kanadai Pezznek meg kellett hátrálnia.) Egyébként Billy Talent is "létezett" már, egy kanadai film szereplője volt, amely egy punk-rock bandáról szólt.

Az új név szerencsét is hozott: a véletlen összehozta őket egy Jen Hirst nevű hölggyel, aki hamarosan a Warner lemezkiadóhoz szerződtette őket.

Mindeközben zenéjük a keményvonalas punkrock felé vette az irányt, ez viszont nagyon jól állt a srácoknak. Egyre több élő koncerten mutathatták meg féktelen energiájukat, 2003-ban pedig napvilágot látott első lemezük is. Körülbelül innentől számíthatjuk a mainstream sikereket a zenekar történetében – az albummal Kanada legrangosabb díját, a Juno-t is bezsebelték (sőt, rögtön kettőt), kanadai turnéjukra pedig hamar elkapkodták a jegyeket. De nem csak hazájukban lettek egycsapásra kedvencek – második lemezük például Németországban is a slágerlisták élén landolt, és világszerte 700.000 példányt adtak el belőle. Ekkor már olyan zenekarok társaságában állhattak színpadra, mint a Rise Against, a My Chemical Romance vagy az Anti-Flag. Utóbbival később közös kislemezt is jelentettek meg Turn Your Back címmel.

A Billy Talent eddig összesen öt rendkívül sikeres albumot jelentetett meg – legutóbbi, 2016-os Afraid of Heights munkálataiban sajnos a sclerosis multiplex-szel küzdő dobosuk, Aaron Solowoniuko már nem tudott részt venni. De nem csak a zenekar tagjai között alakult ki az elmúlt több mint 25 évben különleges kapocs, koncertjeiket ugyanis világszerte elkötelezett rajongók tömegei várják. Nem csoda tehát, hogy a Billy Talent immáron évtizedek óta járja a világot kifogyhatatlan energiával és féktelen örömzenéléssel. A Novarock után Magyarország felé veszik az irányt, hogy egy hamisítatlan punk-rock zúzással térjenek vissza június 14-én a Budapest Park színpadára.

Az Erő tuti velük lesz: az energiabomba-bulira a jegyvásárlás november 29-én reggel 10 órakor indul, szóval tessenek időzíteni! ;)

Billy Talent, koncert, Budapest Park, 2020, punkrock

Képtár

  • Egy jogvita miatt lett a nevük Billy Talent – júniusban Budapesten koncerteznek! kép 80515
 

 

Szólj hozzá!


Mégis, mi az, hogy TRIBUTE?

Mégis, mi az, hogy TRIBUTE?

Mi lenne, ha csak egy estére is, de fel lehetne támasztani a már nem létező a zenekarokat?
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

A sikert már földrengésben mérik

Először csak a teltház, aztán a dupla teltház, majd stadionok, arénák – most már az jelenti az igazi sikert, ha egy előadó földrengést idéz elő a koncertjével :)

Csak 18 éven aluliaknak ajánlott: gyerekeknek is szerveznek zenei tehetségkutatót a Kobuci Kertben

Az eddigi hagyományos zenei tehetségkutatók mellett idén 18 éven aluliaknak is szervez könnyűzenei versenyt a Fülesbagoly Alapítvány. A Fülesbagoly KID elnevezésű, június 15-én zajló eseményre énekes és hangszeres kategóriában jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok.
Új koncertek