Menopauza

Egy nap a Beatles jegyében a Kobuciban – megvan a végleges program!

2017/08/04  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Immáron második alkalommal gyűlnek össze a Beatles rajongói az óbudai árnyas fák alatt, a Kobuci kertben egy kis zenés megemlékezésre.

Egy nap a Beatles jegyében a Kobuciban – megvan a végleges program!

A rendezvény főszervezője a The Bits zenekar, akik évekkel ezelőtt azért alakultak, hogy a legendás gombafrizurások dalait színpadra vigyék élőben, koncertszerűen, eredeti nyelven, ragaszkodva a zenei alapokhoz.

A most már hagyománynak is nevezhető találkozón a zenei kínálat mellett lesznek beszélgetések, kvízjáték és egyéb meglepetések.

A program látogatása ingyenes, ráadásul augusztus 13-án, vasárnap 16 és 22 óra között tartják, ami családi programnak is kiváló ötlet lehet.

A Kobuci Kert és a The Bits Beatles emlékzenekar a tavalyihoz hasonlóan idén is megörvendezteti a Beatles rajongókat egy egész délutános/estés rendezvénnyel, az Országos Beatles találkozó 2017 címet viselő, család- és zenebarát eseménnyel, ahol a koncertek és játékok mellett is minden a Beatlesről és a Beatlestől fog szólni. Sztár- és díszvendégek teszik a programpalettát mégszínesebbé és egy nagyszabású játék előzi meg a rendezvényt nem mindennapi, értékes nyereményekkel.

Végleges program:

  • 15:30 - Kapunyitás
  • 16:00 - Első koncertblokk: megemlékezés a Beatles 1967-ben megjelent lemezeiről a Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band, valamint a Magical Mistery Tour-ról
  • 17:00 - Színpadi beszélgetés a Beatlesről ma és 50 év távlatából. Beszélgetőtársak: Encs Mihály (zenész, a The Whu, Who emlékzenekar alapítója), Benedek Szabolcs (a Beatles Vágatlanul című könyv szerzője és hivatalos Beatles rajongó), László Róbert (a Beatles 50 blog szerzője), Durányik László (zenész, karnagy).
  • 17:30 - Beatles akusztik szett Juhász Tomi Vaklárma előadásában
  • 17:50 - Beatles workshop a The Bits-szel: beszélgetés a zenéről, hangszerekről, jelentőségükről és interaktív bemutató.
  • 18:30 - The Shakers: elhozzuk a 60-as évek Liverpoolját Budapestre. Liverpool legjobb beatzenekara a több, mint 10 éve működő The Shakers az esemény vedégelőadójaként lép fel. A koncert során felcsendülnek a legjobb, Beatles-éra beli, de más előadóktól származó beatslágerek.
  • 19:30 - Beatles kvíz a Beatles 50 bloggal. Készülj fel, hogy 50 évvel ezelőtt a mai napig mi történhetett a Beatles-szel, a győzelem garantált.
  • 20:15 - Az est utolsó koncertblokkja a legbulizósabb Beatles számokkal. A blokk kellős közepén kisorsoljuk az eredeti Höfner basszusgitárt.


Állandó programok:

- Helyszíni regisztráció a basszusgitárhoz (a regisztrációs pultnál)

- Beatles előkvíz

- A szünetekben beat DJ szettek

- Benedek Szabolcs Beatles Vágatlanul című könyvét dedikálja.

Az esemény országos támogatója a Bástya Millenium Zrt.

The Bits, Beatles, koncert, Kobuci kert

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek