Cross neve elsőre talán nem mindenkinek ugrik be azonnal, de elég kimondani két dalt – Sailing és Ride Like the Wind – és máris beugrik az a sima, lebegős, mégis precízen hangszerelt világ, ami a soft rock egyik csúcspontját jelentette.
A Sailing 1979-ben készült, és technikatörténeti érdekesség, hogy a 3M digitális rögzítőrendszerrel vették fel, így az egyik első olyan dal lett, amely digitális felvételként jutott fel a slágerlistákra. 1980. augusztus 30-án a Billboard Hot 100 élére került, és végül négy Grammy-díjat is nyert (az Év felvétele, az Év dala és az Év hangszerelése kategóriákban), mindemellett Cross elvitte a Legjobb új előadónak járó díjat.
A dalt Michael Omartian producerelte, a felvételen többek között Tommy Taylor (dob), Andy Salmon (basszusgitár), Rob Meurer (elektromos zongora) és Victor Feldman (ütőhangszerek) működtek közre. 1980-ban Latin-Amerikában spanyol címmel is megjelent, Navegando néven.
Cross később, a The Howard Stern Show-ban mesélte el, hogy a dal személyes élményből született: egy barátjával jártak vitorlázni, ami kiszakította őt a kamaszkor nehézségeiből. Mint mondta, ha ugyanez a barát bowlingozni viszi, és az ragadja meg ennyire, akár „Bowling” is lehetett volna a dal címe... :)
A dalhoz készült egyik ismert videó 1980-ban, a Warner Amigo Studios-ban készült. A felvételen egy élő hanganyag szól – eltér a hivatalos verziótól –, amelyet kifejezetten televíziós playbackhez rögzítettek, hogy életszerűbb legyen a zenekari megszólalás az eredeti, nagyzenekari háttér hiányában. A most ismert változatot később HD-minőségre javították, a hang pedig a 2019-es remaszterből származik, amely Cross 1979-es debütáló albumát dolgozta fel újra.
A Sailing sikere nem maradt egyszeri villanás. Cross hamar bekerült a belső körbe. Az Arthur’s Theme (Best That You Can Do) az 1981-es Arthur című romantikus vígjáték betétdalaként született, és gyorsan önálló életre kelt. A Dudley Moore és Liza Minnelli főszereplésével készült film egy szerethetően szétesett, dúsgazdag playboy történetét meséli el, aki szerelem és kötelesség között őrlődik – ehhez a finoman melankolikus, mégis könnyed hangulathoz tökéletesen illeszkedett a dal. A számot Cross többek között Burt Bacharach-kal, Carole Bayer Sagerrel és Peter Allennel írta, és 1982-ben elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat. A legemlékezetesebb sora – „When you get caught between the moon and New York City…” – állítólag egy teljesen hétköznapi félrehallásból született: Peter Allen egy repülőúton rosszul értett egy mondatot, amit aztán megtartottak, mert annyira jól hangzott. A dal nemcsak a film hangulatát ragadta meg tökéletesen, hanem önálló slágerré is vált.
Cross nem ragadt bele a nosztalgiába. A 2000-es évektől saját kiadón keresztül dolgozik, rendszeresen ad ki új anyagokat, és a jazzes feldolgozásoktól a klasszikus dalírásig több irányba is nyitott. A 2018-as Take Me as I Am például kifejezetten friss, mégis „crossos” lemez lett, a 2020-as The Complete Works pedig nem puszta best of, inkább egy pálya újraolvasása.
A Covid miatt csúszó jubileumi turné után most újra úton van, és ez a mostani koncert tulajdonképpen egy koncentrált pályakép: a korai slágerektől a későbbi, finomabb darabokig. Cross sosem volt az a klasszikus „arénasztár”, akit a túlméretezett show-k visznek. Az ő zenéje kisebb térben működik igazán – ott, ahol a hangszerelés részletei és a gitárjáték finomságai is érvényesülnek. Ebben a szempontból a Dürer Kert kifejezetten jó választásnak tűnik.
Christopher Cross, Dürer kert
Szólj hozzá!