Március 12-én ugyanis az ExperiDance Táncszínház előadásában bemutatják az Omega dalaira (konkrétan 21 számra) épülő művet, amely A gyöngyhajú lány balladája címet viseli, és egy szép kis – bár nagyon meg lennék lepve, ha mellékesen nem megehetősen banális – kerettörténetet írt hozzá Pozsgai Zsolt, aki egyben a darab rendezője is, de hát kell egy keret, amire fel lehet egy csomó dalt fűzni, azokra meg táncolni, a többszörös drámai fordulatok ebbe nem férnének bele.
A darab zenei kíséretét ugyan élőben adják elő élő zenészek, de ezek az élő zenészek NEM az Omega tagjai lesznek; hogy kik pontosan, azt még nem lehet tudni (illetve biztosan lehet, csak a sajtótájékoztatón nem árulták el), de fent lesznek a színpadon, szimfonikusokkal együtt. A hangszerelésért az Edda billentyűse, Gömöry Zsolt felel, e tekintetben – az Eddát ismerve – érzéseim és elvárásaim vegyesek. Akár még jó is lehet.
A dalokat olyanok éneklik, mint Koós Réka (akinek, mint a sajtótájékoztatón kiderült, nemcsak a hangja gyönyörű, de a bokája is kimondottan karcsú, tévében ez eddig nem jött le), Szomor György (ugyancsak kimagaslóan jó hang, a bokáját nem figyeltem), Lux Ádám (szintén énekelt a sajtótájékoztatón, nagyon képzett hang, boka kimaradt), Fésűs Nelly, Gergely Róbert, Simon Panna Boglárka és Békefi Viktória, valamint a sajtótájékoztatót levezénylő, a Barátok köztből száműzött, és mint kiderült, egyáltalán nem humortalan R. Kárpáti Péter is szerepet kap az előadásban.
(Nagyon kíváncsi leszek arra, mi sül ki ebből, január elején volt szerencsém részt venni az URH-koncert – pontosabban ÚJRH – néven meghirdetett előadáson a G3 klubban, ami annyiban volt URH, hogy annak dobosa, Salamon András dobolt és basszusgitárosa, Kiss Laci basszusozott a dalokban, a gitáros szerepét a rendkívül tehetséges és sokoldalú Keszei Krisztián kapta, de sem Müller Péter Iván (Sziámi), sem Menyhárt Jenő nem vett részt a produkcióban, és Somoskői Lajos is egyetlen számot, a Bye-bye-t énekelte. A többi dalt olyan neves színészek adták elő, mint Hámori Gabriella, Bánfalvi Eszter (nem keverendő Bánfalvy Ágnessel), Kamarás Iván – az első előadáson ráadásul még papírból, bár a koncert után beszélgetve megígérte, hogy a következő előadásra megtanulja, és tartotta a szavát –, de köze nem volt az URH szellemiségéhez, igazából inkább zenével kísért versmondást kaptunk, nem URH-koncertet, a legjobb éneket az egykori Európa Kiadó-dobos Magyar Pétertől hallottuk, aki két számot is bevállalt. Akivel beszéltem, az előadásnak ez a része mindenkinek csalódás volt, ennél jóval többet vártak. Ennyit erről.)
A sajtótájékoztatón mindenki lelkesen méltatott (hogy azt ne mondjam, körbenyalt, persze csak szóban) mindenkit, a táncszínházasok az Omegát és a rendezőt, a rendező az Omegát és a táncszínházat, az Omega képviseletében jelenlévő Benkő László (aki elmondta, mekkora megtiszteltetés ez az együttesnek, hiszen mondhatni új műfajt teremtenek együtt) a rendezőt és a táncszínházat, utóbbit egyébként teljes joggal, láttam néhány előadásukat, tényleg elképesztő színvonalat produkálnak, és ráadásul nemrég költözhettek be frissen próbateremmé alakított új helyükre a Váci úton, egy egykori gyárépület belsejében, valamint megtudtuk azt is, hogy a RaM Colosseummal megújították még 5 évre a szerződésüket, így továbbra is az lesz az ExperiDance társulat bázisa.
(Akikre most ki is térek egy kicsit.
Az ExperiDance Táncszínház neve egy ötletes szójáték, legalábbis az amerikai angol budapesti akcentusú változatában, ahol az experidensz összecseng az experiensz szóval.
Valójában persze még az amerikai akcentusú amerikai angolban sincs ez így teljesen, mert az experience (tapasztalat, kísérlet) szó kiejtése (már amennyire a magyar karakterkészlettel leírható) ekszpíriönsz, az experidance pedig ekszpöridensz, a brit angolról nem is beszélve, ahol ez utóbbi ekszpöridánsz.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jó 15 éve létrehoztak az alapítók egy táncszínházat, aztán fáradságot nem ismerő munkával összekalapáltak belőle egy nemzetközileg is kiválónak minősülő produkciót, jelenleg mindössze egyetlen panaszuk van: a munkaerőhiány, ugyanis az ország minden igazán komoly táncosa náluk van, de több kellene, mert a produkcióikra itthon és külföldön is hatalmas igény lenne.)
Szó volt arról is, hogy a dalokat konkrétan a darabhoz válogatta Román Sándor koreográfus, aki, miután Pozsgai Zsolt letette elé a darabot, végighallgatta az Omega mind a 285 számát, és úgy válogatta ki közülük a darabhoz illőeket (és jól megkoreografálhatókat).
Az persze természetes, hogy nem maradhatott ki a Petróleumlámpa, az nekem kicsit fura, hogy a Gyöngyhajú lányt nő (Koós Réka) énekli, hogy „hív egy gyöngyhajú lány”, meg hogy „rám vár gyöngye mögött”, de hát modern időket élünk, hol van már az, amikor a párkapcsolat arról szólt, hogy egy férfi meg egy nő (mint közel 50 éve, amikor ezt a darabot megírták). Az biztosan tudható, hogy fentieken kívül a Trombitás Frédi és a Fekete pillangó is helyet kap a műsorban, de a dalok teljes felsorolásától eltekintettek a sajtótájékoztató során. Persze lenne néhány tippem, hogy mi lesz és mi nem a műsorban, de ezt megtartom magamnak. Mindenesetre elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen lenne és mennyiben különbözne a dalválaszték, ha egyszer egy 40, horribile dictu 30 év alatti ember állítaná össze a zenéket az Omega repertoárja alapján.
A darab bemutatója a RaM Colosseumban lesz március 12-én, majd még két előadás ugyanott 13-án, azután országjáró turnéra indul a darab Győrbe és Miskolcra, illetve az ország remélhetőleg több városába is, majd Németországban – ahol az Omegának népes rajongótábora van – is bemutatják, és folynak a tárgyalások egyéb számottevőbb Omega-rajongó tömegekkel rendelkező országokkal, mint Csehország, Szlovákia és Lengyelország.
Ám aki lemaradna a márciusi előadásokról – amire jó esély van, ha valaki most értesül erről az eseményről, mivel minden jegy elkelt –, nem kell aggódni, áprilisban és májusban is lesznek még előadások a RaM-ban.
Ja, és hogy a végére is maradjon jó hír: állítólag az Omega minden tagja örömmel üdvözli ezt a produkciót, ami a tavalyi események fényében már-már kuriózumnak tekinthető, és csak örülni lehet neki.
A fotókat Lengyel P. László készítette.
Szólj hozzá!