Ez a Claptone nem az a Clapton – de nem tudjuk, valójában ki ő

2018/03/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Budapestre érkezik a house titokzatos nagykövete, a nagy misztikummal övezett, álarcos Claptone, hogy március 24-én elvarázsolja zenéjével az Akvárium Klub közönségét.

Ez a Claptone nem az a Clapton – de nem tudjuk, valójában ki ő

A misztikus aranymaszk mögé rejtőző Claptone egy generációkkal ezelőtti, elfeledett világ madárszerű, mitikus alakja, aki időnként feltűnik a világ legmenőbb klubjaiban és a legnagyobb fesztiváljain aranyló, csőrös maszkjában, fekete kalapjában és fehér kesztyűjében, majd a house, funk és techno elemeit ügyesen ötvöző zenéjével megbabonázza a közönségét.

2012-ben tűnt fel először a színen, majd a 2013-ban megjelent, (a dOP trióból ismert) JAW-val közös No Eyes című szerzeménye azonnal meghozta számára a világhírt. Zenéivel, remixeivel és bulijaival több, mint egy milliós rajongótábort varázsolt maga mögé.

2017-ben előállt saját egyedülálló, túlvilági partysorozatával The Masquerade címen, olyan különleges vendégekkel, mint Black Coffee vagy a veterán rádiós Pete Tong. Szintén a Masquerade-del érkezett tavaly a Tomorrowland-re és a Meltre is. Egymás után háromszor is megnyerte a Legjobb House Artist díjat az Ibiza DJ Awardson, és olyan zenészekkel működött már együtt, mint a Depeche Mode, a Disclosure, Gorillaz vagy a Hurts.

Hivatalosan júniusban jelenik meg Claptone második stúdióalbuma, a Fantast. A budapesti közönségnek viszont nem kell nyárig várnia a premierre, ugyanis a misztikus művész a 'Fantast album tour' keretében március 24-én, az Akvárium Klubban prezentálja az albumot a hazai rajongóknak. A vendégvokalisták névsora is impozáns, az albumon közreműködik többek közt a Bloc Party énekese, Kele Okereke is. Az első körös jegyek már elkeltek, a nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes lecsapni a belépőkre a készlet erejéig.


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek