Menopauza

Ez a hang Vegasban kevés volna, de a show profi volt – itt járt Robbie Williams

2017/08/24  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Elmodhatom: ott voltam. És Robbie Williams is ott volt. És az egész utazócirkusz. Az idősebbek régebben sokszor mondták nekem: nézzem mindig a jó oldalát a dolgoknak. Ezt igyekeztem szem előtt tartani Robbie Williams tegnap esti koncertjén. Pedig sok okom nem volt rá.

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

Igazából Robbiet már láthattam volna valamelyik előző budapesti koncertjén, de most azzal, hogy az Erasure volt az "előzenekar", végre megjött a kedvem. Vince Clark (a Depeche Mode valamikori alapítója) eddigi utolsó zenekara az Andy Bell-lel alkotott Erasure 1985-tól nyomja az ipart. Amikor a nyolcvanas évek végén a Sometimes és az Oh Lamour környékén felfigyeltem rájuk, még nem volt annyira megszokott, hogy egy nyíltan meleg énekes a klipben olyan vizespóló-bemutatót rendezzen, hogy magam is elpirulok. Azóta várom az alkalmat, hogy egyszer előben lássam őket, és azt kell, hogy mondjam, hogy megérte – és a legjobbkor jöttek.

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

Néhány régebbi élő felvételüket nézve azért nem lehetett biztos benne az ember, hogy Andy Bell hangja nem szállt el a semmibe. Remek formában érkezett, de a közönség nem nagyon vette a lapot, sokan azt sem tudták, merre mennyi. A mögöttem álló ötvenes pár tőlem kérdezte meg (miután látták, hogy gyakorlatilag minden dalt kívülről tudok és kiválóan érzem magam), hogy kik ők. Ez a háromnegyed óra a zenéről szólt, nem volt nagy show és tűzijáték, de jól szólt, lendületes volt és Andy Bell is nagyon cukinak mutatkozott. Kikiabáltam és kitáncoltam a lelkemet, a környezetemben lévők úgy néztek rám, mint egy ufóra.

Fotó: Mohai Blázs (MTI)

Mi marad Robbie-ra? - gondolhatták, de aggodalmuk felesleges volt, mert a későbbiekben inkább szemlélődőként léteztem.

Nem szeretem előre megnézni a nálunk fellépő sztárok show-it felvételről, inkább hagyom azt, hogy meglepetés érjen. Robbie Williams óriási szinpadképpel és ehhez méltó antréval érkezett. Aztán - énekelni próbált. Először kissé kínosan éreztem magam, aztán a George Michael előtt tisztelgő Freedomnál már egészen kellemetlen volt az inkább cirkusznak, mint popkoncertnek látszó esemény. Így kiherélve ezt a kiváló dalt még nem hallottam.

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

Tudom, hogy Robbie óriási showman, meg azt is, hogy pár hónappal ezelőtt nem volt túl jó egészségi állapotban – ezt el is mondta nekünk. De inkább egy szentimentális öregurat láttunk-hallottunk, akinek a hangja egy kiégett rockerére hasonlított, és aki – néha könnyes szemmel – a saját szobrát próbálja építgetni, semmint egy ereje teljében lévő sztáréra.

Pedig meg csak 43 éves.

A szerző fotója

De sebaj, tényleg nézzük a dolgok jó oldalát: fantasztikus háttérénekesnők énekeltek (sokszor helyette), és a koncertjének legjobb énekese a papája (!) volt, akivel Neil Diamond Sweet Carolina-t dalolták – apu hangja üde volt és friss. Volt még tűz, tűzijáték, közönség fölé emelkedő bokszkesztyű (amibe be is ült Robbie), színpadra felvitt leányzó, az ő kellemetlen helyzetbe hozása (felraktak rá egy ronda maszkot, ami eltorzította a hangját, így énekelték a Something stupidot). A lánynak nyilván nagy élmény lehetett, de azért már bocsánat.

Mondott vicceseket és a közönség is sokat énekelt - helyette is.

A szó jó értelmében vett SHOW volt ez – szerintem azért van ebből koncertturné, mert sajnos ez a hang még Vegasban is kevés volna. Úgy tűnt, Robbie leginkább saját magát szórakoztatja, próbálja megalkotni az emlékművét, közben pedig nagyon bizonytalan. Egy rakás remek dalt írtak neki, amelyek már megmaradnak az örökkévalóságnak, és az emberek imádják a pasi nagy pofáját (mondjuk azt én is), de zenei élménynek ez rendkívül kellemetlen volt.

Talán (egyik) nagy példaképe dalának szavai jutottak eszébe, amikor ezt a turnét összerakták:

Show must go on!


 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek