F. ügynök a Hajón

2016/06/30  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

2016 nyarán Budapest igencsak el lesz kényeztetve eszetlen jó izlandi prog- és posztrock zenekarok ügyében. Alig két héttel a Sigur Rós fellépése után a túlzás nélkül zseniális Agent Fresco koncertezik a fővárosban ‒ ez utóbbi az A38 Hajón mutatja be tavalyi lemezét.

F. ügynök a Hajón

Nehéz jelzőket találni az izlandi progresszív rock-matekmetál kvartettre, az Agent Frescóra. A fantasztikus technikai tudású zenészekből összeállt, egészen egyedülálló hangzású zenekar Izland egyik legkülönlegesebb produkciója. A nagyszabású progrock-témákat csilingelős-visszhangos posztrock megszólalással, bonyolult kompozíciókkal ötvöző, az énekes Arnór Dan egyedülálló hangjával megkoronázó, finom elektronikával elmélyítő együttes tavaly jelentette meg harmadik nagylemezét. A Destrier totális kritikai és közönségsiker volt, az Agent Fresco aratott az idei Icelandic Music Awardson.

Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten. Nagyon nehéz az Agent Frescóéhoz hasonló bonyolult, rafkós, ugyanakkor mélyen érzelmes, személyes és megható ‒ ne féjünk a szótól ‒ muzsikát találni. Az Ólafur Arnaldsszal is együtt dolgozó Arnór Dan fantasztikusan hajlékony és sokoldalú énekhangja, a különleges megszólalás egészen egyedivé teszi az Agent Fresco zenéjét. A multiinstrumentalista zenészek magától értetődő természetességgel lavíroznak a  matekmetál, a prog- és posztrock, az artpop, a folk-rock és a elektronika határvidékén, helyenként egészen operai hatásokkal dolgozva ‒ az egyik kritikus még "emo-rockereknek" sem átallotta nevezni őket. Az Agent Fresco az amúgy sem egyhangú izlandi színtér egyik legváltozatosabb és legkülönlegesebb formációja, tökéletes idénykezdet az A38 Hajóra.

 

A zenekar tagjai:

Arnór Dan Arnarson: ének

Þórarinn Guðnason: gitár, billentyűsök, programozás

Hrafnkell Örn Guðjónsson: dob, ütőhangszerek

Vignir Rafn Hilmarsson: basszusgitár, bőgő

 

Lemezek:

Lightbulb Universe, 2008

A Long Time Listening, 2010

Destrier, 2015


 

 

Szólj hozzá!


A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz

A Puskás, a három teltházas Aréna és a tizennégy...

A zenekar december 29-én első alkalommal lép fel ezen a helyen, izgalmakban bővelkedő évet zárnak a koncerttel.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e választani egy művész életét a műveitől? ARTÉRIA címmel új videós podcastsorozatot indított a Müpa, amelyben Csorba Lóci művészekkel és szakértőkkel ered annak nyomába, mi történik velünk...

Ami láthatatlan, attól még lehet hangja – szombaton jön a Bartók Feszt’

Augusztus 29-én ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et: a Műegyetem rakparton és környékén több mint 15 ezer látogatót várnak az egész napos, ingyenes fesztiválra. Az idei téma a láthatatlanság – amire a fesztivál zenei része talán a lehető legkézenfekvőbb választ adja: amit nem veszünk észre, azt még meghallhatjuk.
Új koncertek