Farsang KÁOSZ-módra: tízezer egy jó jelmezért

2014/02/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Kovács Áron és zenekara, a KÁOSZ Központ beöltözős farsangi bulit tart február 7-én az Alcatrazban. A legjobb jelmezt viselő koncertlátogató 10.000 Ft-os italkupont nyerhet.

Farsang KÁOSZ-módra: tízezer egy jó jelmezért
Farsang KÁOSZ-módra: tízezer egy jó jelmezért

„Tudjuk, hogy az emberek szeretik az ilyen beöltözős koncerteket, hiszen szilveszterkor is sokan szerveznek bulikat egy-egy adott téma köré. Úgy gondoltuk, hogy ezt a hónapot is valami különleges koncerttel indítjuk meg, s szerencsére ennek így apropója is lett. ”– nyilatkozta a zenekarvezető.

A srácok tényleg mozgalmasan indították az évet, hiszen már túlvannak egy nagy sikerű Muzikumos koncerten, ahol Pély Barna triójával, a B the Firsttel léptek fel, illetve maguk mögött tudhatnak egy Barba Negrás fellépést is, ahol a Zártosztály előtt adtak egy kis ízelítőt a közönségnek a „káoszos” hangulatból.

„Egyáltalán nem panaszkodhatunk, hiszen folyamatos pozitív visszajelzések érkeznek a közönségtől, ami megerősít minket abban, hogy valamit jól, valamit másképp csinálunk. A halhatatlanokkal való közös éneklésnek hatalmas sikere van, imádja mindenki ezt a blokkunkat – árulta el Kovács Áron.– Természetesen dolgozunk a repertoár bővítésén is; az új dalok már válogatás alatt vannak. Nem elképzelhetetlen, hogy az emberek a most pénteki koncerten ebből már ízelítőt is kapnak.”

 A KÁOSZ Központ tehát ismét egy falrengető bulira készül az Alcatrazban február 7-én, 22.00 órától.

JÁTÉK!!

A zenekar nem hagyja játék nélkül a közönségét, hiszen egy koncert ettől lesz még izgalmasabb. Érdemes lesz beöltözni, hiszen a legjobb jelmezt viselő egy 10.000 Ft-os italkuponnal lesz gazdagabb az este folyamán; aki pedig olyan rocklegendává változik át, aki szerepel a halottakkal való duettezés produkcióban, az különdíjban részesül.



 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek