Az Őrölt Nők Ketrece

Gáspár Laci az Intermezzóval koncertezik

2016/02/24  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Jazzy Rádió által minden évben meghirdetett dalversenyén tavaly első elhelyezést elért zenekar, az Intermezzo március 4-én szezonindító koncerttel várja a közönséget. Vendégük a DAL című műsorban a középdöntőig menetelő Gáspár Laci lesz.

Gáspár Laci az Intermezzóval koncertezik

A négytagú zenekar a tavalyi évben nagy sikereket tudhatott a magáénak – ezek közül kiemelkedik a Jazzy Rádió Dalversenyén elért első helyezés, ami még nagyobb ismertséget, a szakmán belül pedig elismertséget hozott nekik.

"Alapvetően nem számítottunk erre a győzelemre, de nagyon örültünk neki. A „Song for my son” eleve különleges helyet foglal el a szívemben, mivel a kisfiamnak írtam" – árulta el a zenekar gitárosa, Mezei Róbert.

A jazz, funky és pop vonalon mozgó Intermezzo olyan elismert zenészekkel játszott együtt, mint a Grammy-díjas Dave Samuels, vagy Chuck Loeb, a hazaiak közül pedig már Szolnoki Péter, Pély Barnabás és Jász Andris is voltak a vendégeik. Most Gáspár Lacival készülnek közös fellépésre a New Orleans Clubban.

"Laci zenei világát nagyon szeretjük és tiszteljük. Játszottunk már korábban is együtt, de most ismét egymásra találtunk. Az ő nagy slágerei mellett, mint amilyen a mostani DAL című műsorban sikeressé vált Love&Bass, a mi repertoárunk is hallható lesz. Reméljük, a közönség élvezni fogja ezt az estét."

Aki tehát egy könnyed kora tavaszi kikapcsolódásra vágyik, az március 4-én este mindenképpen látogasson el a Lovag utcában található szórakozóhelyre.

 

Intermezzo feat Gáspár Laci

Időpont: 2016. március 4. 21:00

Helyszín: New Orleans Club (Budapest, Lovag utca 5.)

Jegyárak: elővételben 2500 Ft/helyszínen 3000 Ft


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek